Május óta ismét emelkedik az infláció, mindazonáltal éves átlagban egy számjegyű lesz, és az év végén is az marad, így, ha mimimális mértékben is, de kisebb lesz a tavalyinál – áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az ABN Amro Bank együttműködésével készült előrejelzésében. A kutatók szerint a gazdaság – különösen az ipar és a külkereskedelem – növekedése lényegesen gyorsabb lesz az előző évinél. A külkereskedelmi mérleg mindazonáltal romlik, a fizetési mérleg viszont eddig kedvezően alakult. Az államháztartás egyensúlya javul.Összességében kedvezőek a magyar gazdaság számára a világgazdasági feltételek az igen magas kőolajárak ellenére – állítja a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb konjunktúrajelentésében, amely szerint a vámszabad területek az export 43, az import 30 százalékát adják. Idén a belföldi kereslet is jelentősen növekszik. Az ipar augusztus végéig több mint 20 százalékos növekedést mutatott, s az ipari termelés szerkezete is folyamatosan alkalmazkodik a korszerűség követelményeihez.Az energiahordozók importja folyó áron kilencvenöt százalékkal, volumenben négy százalékkal nőtt. Ez utóbbi jóval magasabb a korábbi évekénél, ami azzal is öszszefügghet, hogy a világpiaci energiaárak még távolról sem tükröződnek a hazai árakban. Az építőipar termelésének növekedési üteme május óta gyorsul. Az év hátralévő részében viszont az export, az ipari termelés és a GDP növekedési mutatóinak csökkenésére lehet számítani, mert a tavalyi utolsó hónapok bázisszámai magasak voltak.A termelői árak sokkal gyorsabban emelkednek, mint tavaly. A feldolgozóipar belföldi értékesítési árai az első nyolc hónapban 16,5 százalékkal, a mezőgazdasági termelői árak 20,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Szeptemberben tavaly szeptemberhez képest 10,3 százalékos, vagyis ismét két számjegyű lett a fogyasztói árak emelkedése. Az MNB – főleg emiatt – egy százalékponttal emelte irányadó kamatait, s ennek nyomán az állampapírok hozamai tovább emelkedtek, a piaci (banki) kamatok pedig növekedni kezdtek. Így az egyébként igen alacsony megtakarításokon ismét pozitív reálkamat keletkezett. Az infláció a kutatók előrejelzése szerint az év utolsó hónapjaiban csökken, de igen lassú ütemben.A munkaerő-piaci folyamatok markáns különbségeket mutatnak a versenyszektor és a költségvetési szféra között. Az előbbiben a foglalkoztatottak száma és a reálkereset is érezhetően nő, az utóbbiban viszont mindkettő csökken. Az első nyolc hónapban a foglalkoztatottak száma átlagosan 0,9 százalékkal nőtt, a reálkeresetek pedig 1,6 százalékkal emelkedtek.A folyó fizetési mérleg hiánya – bár nagy a külkereskedelmi deficit – augusztus végéig kisebb volt a tavalyinál. A javulás főleg a szolgáltatások – elsősorban az idegenforgalom – növekvő bevételi többletéből ered. Mintegy 200 millió euróval nőtt viszont a külföldiek befektetései utáni profitátutalások összege. Valószínű, hogy a szokásos szezonalitás miatt az év utolsó hónapjaiban erőteljesebb romlás lesz, a fizetési mérleg éves egyenlege aligha lesz jobb a tavalyinál. A közvetlen külföldi tőkebefektetések mértéke stabil, a tőzsdei részvénybefektetéseknél viszont tőkekivonást tapasztaltak.Az államháztartás kilenchavi hiánya 244 milliárd forint volt; lényegesen alacsonyabb, mint tavaly, de számos, már elhatározott kiadás miatt még jelentősen nőni fog. A GDP-hez viszonyított államháztartási hiány azonban a tavalyinál és az előirányzottnál is kedvezőbb, 3,2 százalék körüli lesz.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
