A teljes műsorával november 1-jétől induló SATeLIT műholdas televíziós csatorna vasárnap kezdte meg kísérleti adásának sugárzását. A tévé képviselői a közelmúltban bemutatkoztak a a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség előtt, és megkezdték a tárgyalásokat a kábeltársaságok vezetőivel. A kizárólagos magyar tulajdonú részvénytársaság egy webportál beindítását is tervezi.J úliusban kötött szerződést az Antenna Hungáriával az áprilisban 20 millió forintos törzstőkével alakult, kizárólagos magyar tulajdonban álló „TV egy Kulturális és Műsorszolgáltató Rt.”. Ennek értelmében az AMOS 1. műholdon keresztül napi 24 órában sugároz majd a csatorna – nyilatkozta lapunknak Jankai Béla. A SATeLIT televízió programigazgatója, aki maga is tulajdonos elmondta: az rt. hat magánszemély birtokában áll, egyikük Andrew Vajna magyarországi forgatásainak állandó produkciós vezetője, Tóth Ilona. A televízió vezetői – akik húsz egykori MSat-os tévést is alkalmaznak – a végleges műsorstruktúra elkészítéséhez segítségül hívták a kábelcégek képviselőit is, annak érdekében, hogy a magyar tévék kínálatából hiányzó programokkal jelentkezhessenek. Az már bizonyos, hogy a VIII. kerületi stúdióban működő televízió saját hírstábja óránként készít majd hírműsort, este fél kilenckor egy húszperces híradót, este tizenegy órától pedig egy hoszszabb gazdasági hírösszefoglalót sugároznak. Jankai tájékoztatása szerint állandó hírcserére vonatkozó tárgyalásokat folytatnak a Deutsche Welle német televízióval. Elmondta: délután hattól két órában szórakoztató magazinműsort vetítenek minden nap. A csatorna talkshow-jának vezetésére Pataki Sándort, az Inforum Rádió egyik műsorvezetőjét kérték fel.– Rendszeresen szerepel majd a kínálatban színházi közvetítés, illetve kulturális háttérműsor – tájékozatott Jankai, aki hozzáfűzte: tárgyalásokat folytatnak külső gyártókkal is, ám számos műsort maguk gyártanak majd le. Már elkészítették a Magyarország híresebb épületeit bemutató sorozatuk első tizenhat darabját, az első rész hazánk templomairól szól.– Az esti filmek könnyedek és szórakoztatóak lesznek, kerülve az erőszakos jeleneteket – ígéri. Elmondása szerint megkezdték egy saját gyártású filmsorozat előkészítését. A nézőket is intenzíven bevonnák a programokba, sőt számítanak rájuk egyik készülő sorozatuk folytatásainak megírásában is. Megbízható és kiszámítható televíziót szeretnénk, amely családtagként jut majd be az otthonokba – nyilatkozta Jankai Béla.
Forrong a brit politika: Keir Starmer nagy bajban
