Katona Kálmán, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. elnök-vezérigazgatója és László Géza, az Antenna Hungária Rt. elnök-vezérigazgatója tegnap írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amely egy 50-50 százalékos közös tulajdonú távközlési cég alapításáról szól.Az aláírást követő sajtótájékoztatón elhangzott: a november végén induló új cég az alapító vállalatok meglévő gerinchálózati kapacitásának hasznosításán túl már a jövő évben megkezdi a hálózati rendszerek összekapcsolását és továbbépítését. Az MVM 1200 kilométeres, olyan kihasználatlan optikai hálózattal rendelkezik, amely összekapcsolható az Antenna Hungária már meglévő 2000 kilométeres hálózatával, valamint már folyamatban van egy új fejlesztés, amely megduplázza az MVM meglévő hálózatát.Az együttműködés azért is ígérkezik nagyon sikeresnek, mert az Antenna Hungária alaphálózatának bővítése mindenképpen szükséges lenne, ám ez mintegy négy-öt milliárd forintba kerülne. Az új cég megalapításával a kezdeti lépésekben mindez másfél milliárd forintos beruházással elérhető.A két cég vezetői elmondták, hogy a „szolgáltatók szolgáltatói” szeretnének lenni, eleinte alapvetően gerinchálózati szolgáltatást fognak biztosítani, elsősorban a Vodafone, valamint más széles sávú internetelérést igénybe vevő ügyfelek részére. Katona Kálmán és László Géza egyaránt hangsúlyozta, hogy az új vállalat alapításával nem konkurenciát kívánnak teremteni a Matávnak, hanem a megnövekvő igények kiszolgálását szeretnék mindkét tulajdonos vállalat üzleti érdekében biztosítani. A létrejövő integrált hálózat nemzetgazdasági szinten több milliárd forintos megtakarítást eredményez ahhoz képest, mintha ezeket a hálózatokat külön-külön építenék ki.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
