Alig több mint másfél hónappal a romániai általános választások előtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ismét csalódnia kellett koalíciós partnereiben. Az államosított ingatlanok visszaadásáról szóló törvénytervezet távolról sem elégíti ki az RMDSZ igényeit, az erdélyi magyarság számára kiemelkedően fontos helyhatósági törvény pedig a jelenlegi parlamenti ciklusban már nem is kerül a parlament elé.Az RMDSZ szenátorai tartózkodtak az államosított ingatlanok visszaadásáról szóló törvény tervezetének elfogadásakor, miután az alapvetően eltért eredeti formájától. A végső megfogalmazás szerint a jogos tulajdonosok nem kaphatják vissza elkobzott ingatlanjaikat, amennyiben azok közintézményként működnek. A változtatás az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja nyomására került be a tervezetbe, a jelenleg kormányzó koalíciónak ugyanis már nincs meg a többsége a bukaresti felsőházban. – A leendő törvény ezáltal nem teszi lehetővé a restitúciót, elmarad tehát az általános rendezés – nyilatkozta lapunknak Szabó Károly szenátor, hozzátéve: a jogszabály nemcsak emiatt hagy kívánnivalót maga után, hanem azért is, mert az egyházi ingatlanok visszaadásának ügyét egy másik, külön jogszabályra utalja át.Szinte biztosra vehető, hogy a jelenlegi törvényhozás nem fog döntést hozni a közigazgatási jogszabályról. Szabó Károly ezt azzal magyarázta, hogy kevesebb, mint két hónappal a választások előtt, a pártok már a kampánnyal vannak elfoglalva, a négy évvel ezelőtt hatalomra került koalíció pedig gyakorlatilag megszűnt, nem működőképes. A közigazgatási törvény tervezete az önkormányzatok munkájának szabályozása mellett szavatolja a kisebbségi nyelvek használatát, illetve a két- vagy többnyelvű feli-ratok elhelyezését a közigazgatásban.Az RMDSZ azért szerette volna még ebben a törvényhozási ciklusban megszavaztatni a jogszabályt, mert egy esetleges – közvéleménykutatási mutatók szerint nagyon valószínű – kormányváltás esetén már jóval kevesebb az esély az önkormányzatok általános reformját célzó törvény elfogadására. Szabó Károly szenátor ugyanakkor úgy vélte, ha a Ion Iliescu által vezetett Szociális Demokrácia Romániai Pártja tartja magát meghirdetett programjához, akkor nem utasíthatja el az önkormányzati reformokat tartalmazó törvény tervezetét, hiszen az mindenképpen eurokonformnak nevezhető.
Deák Dániel: Rocksztárként fogadták Orbán Viktort
