Uniós tagság hazánknak 2004-ben?

2000. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy-Britannia azt szeretné, ha a svéd elnökség alatt, 2001 első fél évében áttörés következne be az EU-bővítés ügyében, s az uniós tagságra aspirálók legkésőbb 2004-ben taggá válnának – jelentette ki Tony Blair brit miniszterelnök pénteken, a varsói tőzsdén elhangzott beszédében.„Sürgetni fogom Európa politikai vezetőit, hogy olyan keret mellett kötelezzék el magukat, amely a tárgyalási folyamat és a csatlakozás korai befejezését teszi lehetővé. Azt szeretném, ha az új tagállamok részt vennének az Európai Parlament 2004-es választásain, és ott lenne a székük az EU következő, szintén 2004-re tervezett kormányközi értekezletének asztalánál” – mondta Blair.A brit miniszterelnök hozzáfűzte, hogy nincsenek biztosított helyek, a reform az egyetlen belépőjegy. Blair felszólalásában – amelyen jelen voltak a visegrádi miniszterelnökök is, illetve Orbán Viktor képviseletében Martonyi János – javasolta, hogy az Európa Tanács dolgozzon ki éves menetrendet az unió számára, a tagállamok pedig politikai nyilatkozatban rögzítsék az összeurópai és nemzeti hatásköröket. Indítványozta továbbá, hogy hozzanak létre az Európai Parlamenten belül egy második kamarát, amelynek feladata a fenti elvi nyilatkozat felülvizsgálata, illetve megvalósításának elősegítése lenne.Magyarország megítélése szerint a Blair-beszédnek az a legfontosabb üzenete, hogy a britek azt szeretnék, ha 2004-ig kibővülne az Európai Unió – nyilatkozta lapunknak Horváth Gábor, külügyi szóvívó Varsóból, Martonyi János külügyminiszter tegnapi tárgyalásairól beszámolva. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a brit miniszterelnök koncepciója az unió bővítéséről teljes mértékben megegyezik azzal az elképzeléssel, amelyet Robin Cook júniusban felvázolt Budapesten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.