A kormány partnert keres a Postabanknak. Nem zárható ki a pénzintézet és az OTP összeolvadása – derült ki a kormány ülését követően. A kabinet szándékai szerint teljes mértékben privatizálják az Antenna Hungária Rt.-t. A kormány döntése értelmében a szociális foglalkoztatókban dolgozók is részesülnek az egyszeri bérkiegészítésben.Nem kívánja eladni a Postabankot a kormány, hanem partnert keres a pénzintézet számára – jelentette ki Borókai Gábor a keddi kormányülést követően. A kormányszóvivő elmondta: a kabinet elégedett a bank menedzsmentjének tevékenységével, amelynek eredményeként a Postabank helyzete stabilizálódott. Borókai Gábor közölte azt is: a kormány olyan partnert keres, amely a Postabankot egy bankcsoport részévé teszi, növeli a lakossági szolgáltatások színvonalát és az állami részvények értékét. Fontos szempont, hogy a partnerség erősítse a regionális pozíciót és ezáltal a hazai bankrendszert. – Mindezek alapján a kormány felhatalmazta az ÁPV Rt.-t, hogy az OTP Bankkal kezdjen tárgyalásokat – mondta a kormányszóvivő.Borókai Gábor úgy fogalmazott: a részleteket a felek a tárgyalásokon tisztázzák. Elmondta: a tárgyalások végeredményeként elképzelhető a két bank összeolvadása is. Az OTP Bank a részletek ismerete nélkül érdemben nem nyilatkozott a tervekről, de a fúzió lehetőségét kizárta.– A kormány jelenlegi álláspontja szerint száz százalékban privatizálná az Antenna Hungária Rt.-t – mondta Borókai Gábor. Mint ismeretes, korábban a cég ötven százalék plusz egy szavazatnyi részének magánosításáról döntöttek, ami jelenleg folyamatban van. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormány szándékát a szakmai véleményezésnek is meg kell erősítenie.További pontosításokat, koalíciós egyeztetéseket tart szükségesnek a kormány a szövetkezeti külső üzletrészekkel kapcsolatban. Borókai Gábor úgy fogalmazott: többek között nincsenek pontos számok arról, hogy a törvényi szabályozás hány üzletrész-tulajdonost érint.A kormány döntése értelmében a szociális foglalkoztatókban dolgozók is részesülhetnek abból az idei egyszeri bérkiegészítésből, amelyet a szociális szféra dolgozói kapnak. A kormányszóvivő elmondta: 181 közalkalmazott egyszeri bérjuttatása húszmillió forint. Ismeretes: a kormány korábban hatmilliárd forintot különített el a szociális dolgozók bérkiegészítésére, így az ágazatban dolgozók még az idén egyhavi bérüknek megfelelő juttatásban és további, egyszeri 19 600 forintos kiegészítésben részesülnek.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
