Bihari számadó napokat rendezett az elmúlt hét végén a berettyóújfalui önkormányzat, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara és a területi agrárkamara. Az esemény Dömötör napján kezdődött. Valamikor a juhászok ekkor szegődtek el a következő legeltetési idényre az állattartó gazdákhoz. A mostani számadáskor a térség „számadoltatta” a megyei és országos politika tisztségviselőit arról, hogyan akarják jobbra fordítani az itt élők sorsát.Balsay István, az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának elnöke megígérte a helyieknek, hogy a keleti országrész ipari parkjaiba irányítják a megtelepedni vágyó tőkét. A politikus azt is elmondta, hogy az EU SAPARD-programjának részeként jövőre várható tízmilliárd forintnyi támogatás jó lehetőséget ad a keleti régiók felzárkóztatására. A pénz oroszlánrészét a gazdaság szerkezetének átalakítására, a falusi turizmus fejlesztésére fordítják. Szöllősi László, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője az ország keleti és nyugati része fejlettségének kiegyenlítését, a kis- és középvállalkozások megerősítését, s az autópályák építését tartotta a legfontosabb feladatnak.Bihar önerejéből is sokat tesz a felzárkózásért, s ezt bizonyítja a számadó napokon rendezett kiállítás is. Ezen 52 helyi vállalkozó mutatta be termékeit, amelyek jó része megfelel a legszigorúbb feltételeknek is. Megrendezték a méz napját is, amelyen a helyi réteken, erdőkben gyűjtött mézeket állították ki. Jellemző a méhészet fejlettségére e tájon, hogy a kiállítás nagydíját a mézet is termelő Y-Food standja kapta meg.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
