Elkerülte a csődöt a fogyatékosiskola

2000. 11. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kikerült a csőd közeli helyzetből a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) által működtetett, fogyatékos fiatalok képzésével foglalkozó intézményhálózat.A Bakonyoszlop-Sövénykúton, Nyíregyházán és Balassagyarmat-Nyírjesen működő intézményhálózat már régóta finanszírozási problémákkal küszködik. A helyzet az év elején tovább bonyolódott, mert az új kuratórium bejegyzése körül jogvita alakult ki az NGYIK felett alapítói jogokat gyakorló ifjúsági tárca és a közalapítvány korábbi vezetői között. Ez idő alatt az intézményhálózat jelentős köztartozást is felhalmozott.Wintermantel Zsolt, az NGYIK kuratóriumának elnöke elmondta: az iskola megmentése céljából az ISM egy ideig közvetlenül utalta a működésre szánt támogatást. Az új kuratórium működése óta az időarányos költségvetési támogatásból a szükséges összeget már az NGYIK utalja. Hozzátette: saját működési költségük terhére elkülönítettek egy alapot, amelyből további támogatást nyújthatnak az iskoláknak. Mint mondta: a férőhelyek bővítésére is igény lenne, az ehhez szükséges pluszforrást is megpróbálják előteremteni.Korábban többször felvetődött, hogy az iskolák működtetése nem illik a közalapítvány profiljába. Erről Szabó László, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára elmondta: ebben a tanévben az NGYIK-nál marad a fenntartói jog, ezt követően pedig tüzetesen végiggondolják a problémát. Szerinte a biztos működés azért is fontos, mert a fogyatékos fiatalok egyetlen lehetősége a társadalmi integrációra, hogy szakmát szerezzenek és munkát találjanak.Rácz Sándor, az intézményhálózat igazgatója elmondta: a három iskolában háromszáz mozgás-, hallás- és látássérült, valamint értelmi fogyatékos diák tanul, és tizenkét szakképesítést választhattak. Emlékeztetett: Magyarországon közel négyszázezer fogyatékos él, közülük mintegy negyvenezren tartoznak az érintett 14–25 éves korosztályba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.