Hazánkban elsőként debreceni civil szervezet kapott ISO 9002 nemzetközi minőség tanúsítványt. A Forrás Lelki Segítők Egyesületének elnöke, Berényi András nemrég vette át az erről szóló tanúsítványt a magyar szabványügyi testülettől.A tizedik születésnapját ebben az évben ünneplő egyesület a társadalom elesettjeit segíti, a hajléktalanoktól a pszichiátriai házi gondozottakon át a drogfüggőkig, s más szenvedélybetegekig. Többek között ők működtetik a Zöld Ág krízisszolgálatot is. Az öt részleg területén mintegy harminc munkatársuk dolgozik.A Forrást e minősítés megszerzésében az USAID amerikai segélyszervezet által támogatott Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány finanszírozta mintegy kétmillió forinttal. A minőségfejlesztésért alkalmazott szervezeti megoldásokat a Navigátor Holding Kft. vezette be, s ő végezte a Forrás munkatársainak ilyen irányú képzését is.Olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek nyereségközpontú vállalatoknál is használatosak, mert szerintük a két szférát csak az különbözteti meg, hogy az egyiknél a profit a fontos, a másiknál pedig az emberek segítése a fő szempont. A hatékonyságot viszont a civil egyesületek anyagi támogatói ugyanúgy számon kérhetik, mint a profit szektorban a részvényesek a nyereséget. S azon sem kell csodálkoznunk, ha a szponzorok oda adják a pénzüket, ahol az biztosan jó kezekbe kerül. Különösen azokra a potenciális támogatókra igaz ez, amelyek tulajdonosai valamilyen ISO minőségi tanúsítványnak.A minőségi tanúsítványt megadó Szabadalmi Testület szakembereinek munkája nem fejeződött be a diploma átadásával. Évente kétszer ellenőrzik, hogy tartják-e a színvonalat a Forrásnál.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
