Kis pártok nagy haragja

A kétpártrendszer alig jobb, mint az egypártrendszer – hallani egyre többször a parlamenti küszöb körül tántorgó pártok képviselőitől és néhány politológustól. E kijelentés mögött a nyilvánvaló pártpolitikai érdekek mellett a választók vélelmezett tájékozatlanságával való visszaélés szándéka is meghúzódik.A Rákosi- és a Kádár-éra idején hatályos alkotmányban rögzített egypártrendszer összemosása a választópolgárok demokratikus döntései nyomán kialakuló és folyamatosan változó pártszerkezettel tisztességtelen eljárás. Az 1998-as választások eredményei, valamint az azóta megjelent összes közvélemény-kutatás azt jelzik, hogy megszilárdulni látszik a két vezető párt – az MSZP és a Fidesz – dominanciájára épülő struktúra. Az elsőségért vívott versenyükbe senki nem tud beleszólni, a magyar választójogi rendszer sajátosságait ismerve egyaránt elképzelhető, hogy az MSZP önmagában, vagy a Fidesz – a jobbközép partnerekkel kötött optimális választási szövetségben – abszolút többséget szerez 2002-ben.Ilyen körülmények között érthető azon pártok frusztráltsága, melyek jelenleg abban sem lehetnek biztosak, hogy a következő megméretés után parlamenti frakcióval rendelkeznek. A legnehezebben ezzel a helyzettel az SZDSZ tud szembesülni, nem véletlen, hogy az állítólagos kétpártrendszer ellen a szabad demokraták soraiból érkeznek a legdühödtebb kirohanások. Vezetőik szerint ez a berendezkedés a zsákmányszerző politizálásnak kedvez, hiszen az egymást váltogatva hatalomra kerülő nagy pártok négyévente jelentős személycseréket hajtanak végre. Ennél azonban én egy sokkal kártékonyabb modellt is ismerek: amikor a két legerősebb párt több cikluson keresztül alkot koalíciót, hosszú távra leosztva minden elérhető pozíciót és megkérdőjelezve a demokratikus választás valódi értelmét. Ebből a rendszerből lett elege legutóbb az osztrák társadalomnak, s egy ilyen berendezkedés megszilárdítására tett kísérletet 1994-től az akkori két legnagyobb párt, az MSZP és az SZDSZ.A helytelenül kétpártinak nevezett kétpólusú rendszer logikájából következik, hogy az egyes táborokon belüli rivalizálás egy ponton túl a másik oldal érdekeit szolgálja. Érthető tehát, ha a kormányoldal elégedetten szemléli Kovács László és Németh Miklós hatalmi küzdelmeit, miként az MDF által csaknem egy éve kezdeményezett Békejobb mozgalom erőteljes balliberális médiatámogatásán sincs miért csodálkozni. A hírek szerint az MDF vezető testületei a napokban határoznak arról, hogy az elhunyt fideszes képviselő választókörzetében kiírt időközi szavazáson a közös koalíciós jelölt vagy a felmérésekben kimutathatatlan „támogatottsággal” rendelkező MDNP elnöke, vagyis Pusztai Erzsébet mögött sorakoznak fel. A döntés jelzésértékű lesz abból a szempontból, hogy az MDF kiszámítható partnernek számít-e a jobbközép oldalon.Szerető Szabolcs