Nem igazolódtak a Balogh elleni vádak

Kis Ferenc
2000. 11. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helyreigazításra kötelezte másodfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság a Népszabadságot és a 168 Órát, mivel a két sajtóorgánum valótlan állításokat tett közzé Balogh Gyula kisgazda országgyűlési képviselővel kapcsolatban tavasszal, a fehérgyarmati időközi parlamenti választás előtt. Az FKGP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke lapunknak elmondta: a jogerős bírói határozat szerint nem felel meg a valóságnak az a Népszabadságban megjelent hír, hogy ő vidéki házában egy pártközi egyeztetés után tartott fogadáson megfenyegetett volna kormányőröket, illetve „légyottra” hívta egy képviselőtársa feleségét. A 168 Óra című hetilapnak azért kell helyreigazítást közölnie, mert valótlanul állította, hogy Balogh Gyula, valamint a fehérgyarmati időközi választáson győztes, így azóta parlamenti képviselő Lengyel János cége 500, illetve 480 millió forintot kapott a kisgazda pártelnök, Torgyán József vezette agrártárcától. Balogh úgy fogalmazott: a valóságban a kormány által nyújtott hitelgaranciáról volt szó, és az ítélet szerint az sem igaz, hogy konzerveket osztogatott volna a választási kampányban.Balogh Gyula arról is beszámolt: rágalmazás és személyiségi jogok megsértése miatt további pereket indít a Népszabadság bűnügyi nyilvántartásba vett újságírója, valamint a 168 Óra munkatársa, illetve Nyírbátor MDF-es polgármestere, Petróczky Ferenc és a helyi rendőrkapitány ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.