Őszi fesztivál Debrecenben

Gõz
2000. 11. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Debrecen közönsége nem panaszkodhat, mert két társaság is azon dolgozik, hogy minél jobb kulturális kínálatot tárjanak eléjük. A Debreceni Kulturális és Fesztiválközpont Kht. rendezi meg a debreceni őszi fesztivált, amely még javában tart. Az összesen másfél hónapig tartó eseménysorozat 28 helyszínén ötven program közül választhattak és választhatnak az érdeklődők.Eddig egyebek mellett a kanadai Sia Samimi és Raymond Switzer klasszikusgitár-hangversenyét, Prunyi Ilona és Perényi Miklós gordonka-zongora kamaraestjét élvezhette a közönség. A Debreceni Konzervatóriumban rendezték az országos fuvolástalálkozót is, amelynek három hangversenyét J. S. Bach műveiből állították össze. A debreceni filharmonikus zenekar ősbemutatón adta elő Orbán György Missa Decimáját, és Mozart Requiemjét.November 2-án kezdődnek a columbiai filmnapok, míg november 2–4-én az országos hírű debreceni bábszínház, a Vojtina ünnepli 25. születésnapját, mégpedig a Rege a csodaszarvasról című darabja bemutatójával. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt hangverseny a Budapest Klezmer Band koncertje lesz. A hagyományos debreceni irodalmi napokat is a debreceni őszi fesztiválba ágyazták. Az idei téma az irodalom és a globalizáció lesz a november 8–9-i rendezvényen. A komolyzenét Binder Károly és Tamayo Ikeda Chevalier-zongoraestje képviseli, utóbbi ingyenesen hallgatható meg. Ahogyan Kobzos Kis Tamás régi magyar zenét reprezentáló ének-, gitár- és tekerőlant estje is.A millenniumi őszi tárlat holnap nyílik meg. Ady Endre vers- és prózamondó verseny is lesz, amelynek első elődöntője Debrecenben, a második Nagyváradon lesz, a döntő pedig ismét a cívis városban. A magyar kultúra millenniumi rendezvénye néptánc és népzenei műsorokkal zárul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.