Él a Tisza címmel rendez regionális vetélkedősorozatot iskolásoknak a Magyar Tudományos Akadémia debreceni bizottságának alkalmazott ökológiai munkabizottsága és a Magyar Humánökológus Társaság. Az erre való felkészülés részeként a közelmúltban előadás-sorozatot tartottak a vízügyes és ökológus szakemberek részvételével.Nem tekinthető hurráoptimizmusnak a regionális vetélkedő címe, amely szerint él a Tisza. Lakatos Gyula docens, a Debreceni Egyetem ökológiai tanszékénék vezetője kutatásaik alapján ugyanis egyértelműen megállapította: a cián- és nehézfém-szennyeződés utáni nagy pusztulást kiheverte a folyó.Volt ugyan – nem őshonos – halfajta, amely kipusztult, de a többi megmaradt, sőt, akadtak olyanok is, amelyet a régebbinél nagyobb egyedszámmal szerepeltek a kifogott halak között.Tehát lehet ugyan azt mondani, hogy a Tisza már nem a ciánszennyezés előtti folyó, de hogy él, az biztos. Más a helyzet a nehézfém-szennyeződéssel, amelyhez hasonlóak – ellentétben a ciánkatasztrófával – többször is előfordultak, csak ezzel akkor a média nem foglalkozott kellő súllyal. Mivel a nehézfémszármazékok egy része leülepedett az iszapba, onnan csak fokozatosan ürül ki.A ciánszennyeződés utáni természetvédelmi feladatokról Aradi Csaba ökológus, a Természetvédelmi Hivatal ökológiai koordinációs irodájának vezetője számolt be. Ezek jóval túlmutatnak a folyó vizével kapcsolatos tevékenységen, hiszen a halak mérgeződése miatt a tetemeiket elfogyasztó ragadozó madarak és a négylábúak is veszélyeztetve vannak.Hasonlóan veszélyes esetekben ezeket meg kell védeni. E munkához tartozhat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei E-misszió Egyesület munkatársa, Botos Csaba környezetvédelmi asszisztens által bemutatott tevékenység is. Ennek részeként a megye szennyező forrásait térképezik fel, hogy megszüntetésük maradéktalanul megtörténhessen.E munkát felhasználják annak ösztönzésére is, hogy a folyó magyar szakaszához hasonlóan az ukrán és román részeken is megtörténjen ez az állapotfelmérés. Ennek eredményeképpen a jövőben talán megakadályozhatják a természet ismételt szennyezését.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
