A demokratizálódásnál is fontosabb a stabilitás

A világ biztonsága szempontjából Thomas Graham ismert amerikai kremlinológus szerint jelenleg talán a demokratizálódás gyorsaságánál is fontosabb Oroszország stabilitása. A Carnegie Endowment for International Peace Oroszország-szakértője lapunknak adott nyilatkozatában emellett a Putyin-éra aktivizálódó külpolitikájáról beszélt, valamint az orosz–amerikai viszonyról és annak lehetséges változásáról George Bush elnökké választása esetén.Putyin elnökké választásával új korszak kezdődött a legújabb kori orosz történelemben. Merre fordul Oroszország, milyen fejlődési irányok figyelhetők meg a lassan végéhez közeledő év tapasztalatai alapján?– Világos, hogy az új orosz vezetés Putyinnal az élen, de a társadalom többsége is a rendteremtést tartja most a legfontosabb feladatnak. Mindez azonban sajnos – mint látjuk – erős központosító törekvésekkel jár együtt. Ugyanígy nemcsak Putyint, s az egész politikai elitet, hanem a társadalom nagy részét is fájdalmasan érinti Oroszország egyre gyengülő státusa a világban. Ezért a Kreml érezhetően aktívabbá vált a világpolitikában, amivel célja az ország imázsának emelése. Moszkva meg akarja mutatni, hogy befolyással van a világ folyamataira, s annak problémáit – különösen a Balkánon vagy a közeli régiókban – nélküle nem lehet megoldani.– Úgy vélem, ma nemcsak Oroszország, hanem a világ számára is talán a legfontosabb, hogy Oroszország stabilizálódjék, hiszen a világ biztonságára nézve is veszélyesebb, ha az egykori birodalom teljes káoszba süllyedve vegetál, mint ha új erőre kapva rendbe szedi önmagát...– Egyetértek: leginkább a destabilizálódó Oroszország veszélyes a világ biztonságára. Ez esetben ugyanis az atomrakéták ellenőrizhetetlenségétől az ökológiai katasztrófákig óriási veszélyek leselkednek ránk. A rendteremtés, az ország stabilizálása ezért, véleményem szerint még úgy is a legfontosabb, ha ára az, hogy közben emiatt kissé lelassul a demokratizálódás, e folyamat megtörik, s autoriter felhangokat kap. A gazdasági és egyéb viszonyok megszilárdulása ugyanis automatikusan magával hozza a demokratikus átalakulást is, megteremtve ennek a feltételeit.– Azért sokan félnek attól – egyelőre inkább csak Közép-Európában és az úgynevezett közel külföldön – hogy amennyiben Oroszország magára talál (és ennek néhány ágazatban már vannak is jelei), akkor megjön az étvágya, s erősíteni próbálja befolyását. Ön szerint milyen veszélyt jelenthet mindez ezekre a régiókra?– Oroszország szemmel láthatólag aktívabbá vált e térségekben. Úgy gondolom azonban, hogy ez nem jelent igazán veszélyt. Valójában ugyanis Oroszországnak nincs annyi tartaléka, hogy hosszú ideig fenntarthassa ezt az aktivitást. Ami Közép-Európát illeti, itt nincs esélye az orosz befolyás túlzott megerősödésének, hiszen ezek az országok egyértelműen az Európai Unió felé haladnak. A FÁK térségében más a helyzet. Oroszország befolyásának erősödése azonban inkább a többi ország meggyengülésével magyarázható. Valójában ugyanaz történik ezekben az államokban, mint Oroszországban, csak a destabilizálódás sokszor jóval nagyobb mértékben sújtja őket.– S ha már itt tartunk, e térségben feltűnően kényes Ukrajna helyzete. Kelet és Nyugat között Kijev egyelőre nem nagyon találja a helyét, közben ütköznek a vele kapcsolatos amerikai és orosz érdekek...– Igen, ez tényleg bonyolult helyzet, ám elsősorban az ukrán vezetésnek kell eldöntenie, hogy Európa felé veszi-e az irányt, vagy vissza, Oroszország ölelő karjaiba. Komoly politikai akarat kell ahhoz Ukrajnában, hogy rendet teremtsenek, letörjék az egyre kiterjedtebb korrupciót, megfelelő gazdasági kurzust kezdjenek, s az ország működő piacgazdasággá alakuljon. Enélkül sajnos a Nyugat – így Amerika is – nagyon keveset tud tenni Ukrajna érdekében.– Folytassuk az orosz–amerikai kapcsolatokkal, hiszen e két ország érdeke az ukrajnainál élesebben ütközik például a Kaszpi-tenger térségében...– Azért itt is meg lehet osztozni a pénzen, az energiatartalékokon és a befolyáson. Amerikai szempontból inkább azt vetném fel, hogy Washington idáig megpróbálta kirekeszteni ebből a kérdésből Iránt. Ez azonban hosszú távon lehetetlen. Teherán ugyanis Moszkvához és Ankarához hasonlóan nagyon fontos szerepet játszik e térségben, s az összes régióbeli hatalom nélkül e kérdést véglegesen nem lehet rendezni. Amerika legfontosabb feladata ezért, hogy normalizálja kapcsolatait Iránnal. A későbbi tárgyalásokon a tartalékok arányos megosztását kell szem előtt tartania, a szállítás kérdésében pedig a többvezetékes megoldást.– Menjünk egy kicsit tovább, hiszen amögött is az Amerikával szembeni ellensúly megerősítése áll, hogy az utóbbi időben igencsak megélénkült Oroszország érdeklődése Kína iránt. Aztán – ha Európát nézzük – az EU és Oroszország közeledése, például most, a gázszállítás növelésének kérdésében, szintén érintheti Amerikát...– Oroszország most úgy gondolja, hogy kijátssza a kínai kártyát, az európai kártyát, a valóságban azonban inkább ezek az országok játsszák ki az orosz kártyát. Nem mondanám, hogy Amerika ellen, de valahol a Washingtonhoz fűződő kapcsolataik is ott vannak ennek hátterében. Peking például azért játssza ki az orosz kártyát, hogy ezáltal hatni tudjon Washington távol-keleti politikájára. A fontosabb azonban mind Európa, mind Kína számára az Amerikához fűződő viszony. Véleményem szerint tehát óriási különbség van aközött, amit Moszkva és az említett nagyhatalmak gondolnak az egymáshoz fűződő viszonyaikról.– Végül: változtat-e az orosz-amerikai kapcsolatokon Bush győzelme?– Igen, némi eltérés biztosan lesz. Először is: Bush politikája pragmatikusabb elődjéénél, akinek kurzusát Oroszország viszonylatában leginkább romantikusnak nevezném. Azt hiszem, Bush kevésbé avatkozott volna be Oroszország belső ügyeibe, mint Clintonék, akik különösen kormányzásuk első éveiben tették ezt.

---