A második félidő előtt Belgrádban

Óriási győzelmet arat a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) a tíz nap múlva tartandó szerbiai parlamenti választásokon. A szavazatok több mint hetven százalékára számíthat – mutatták ki a közvélemény-kutatók. Kétharmados többsége lesz a szerb törvényhozásban. A 250 képviselő közül száznyolcvanhat DOS-os lesz. Djindjicsék tehát nyugodtan hozzáfoghattak a kormány megtervezéséhez. A tizennyolc tagú ellenzéki pártszövetség vezetői már előre megállapodhattak, ki lesz a kormányfő, kiknek jár alelnöki poszt, kik kapják a fontosabb miniszteri tárcákat. Senkinek nem lehet ebbe beleszólása. A DOS-on kívül ugyanis csak még az egyébként alaposan szétvert szocialista tábor lehet biztos abban, hogy helyet szerez a szkupstinában. Bekerülhetnek még a radikálisok is, de csak hajszállal az ötszázalékos küszöb felett, s Milosevics szocialistáival osztozhatnak a hatvanegynéhány mandátumon. A Draskovics vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) tagjait azonban már hiába keresnénk a honatyák között. Az SPO politikai öngyilkossága ugyanis túl jól sikerült. A Szerbiai Szocialista Párt két utódpártja szintén küszöb alatt marad, a Mira Markovics vezette Jugoszláv Baloldalnak pedig az lenne a legjobb, ha meg sem jelenne a választásokon. Ez a papírforma. Ami ettől eltér, meglepetésnek számít.A DOS-t csak a választások tartják még egyben. Következésképpen a választási siker learatása után a szerbiai demokratikus ellenzék darabjaira hullik szét. Ha ez hamarabb következne be, a választási eredmények természetesen nem a megjósoltak szerint alakulnának, a DOS több tagja be sem jutna a parlamentbe. Köztük lenne a VMSZ is. Ám a DOS még civakodva is győzedelmeskedik, ha formálisan egyben marad. Egyszerűen diadalra van ítélve. Ezt már nem kérdőjelezheti meg a szövetséget feszítő Kostunica–Djindjics-ellentét sem.De hogyan is állnak a belső erőviszonyok? Ha a szavazók a DOS pártjaira külön-külön szavazhatnának, akkor a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt csaknem negyven százalékot szerezne, a többieket pedig – Djindjics demokratáit is beleértve – megelőznék a szocialisták, talán még a radikálisok is. Kostunicát a DOS futtatta fel, sokat invesztált népszerűsítésébe, ám most az ő népszerűségére támaszkodik. (Kostunica ugyanis nagyobb népszerűségnek örvendhet, mint Milosevics bármikor, támogatottsága csaknem hetvenöt százalékos.) Politikai pozíciói azonban ennek ellenére is igencsak gyengék. A szerbiai választásokat követően ugyanis a két köztársaság vezetőinek már nem sokat kell törődniük a szövetségi állam tényleges hatalommal nem rendelkező elnökével. A hatalom ugyanis visszavándorol oda, ahol az alkotmány szerint a helye is van, a két tagköztársaságba, s nem fogja követni a „vezért” mindenhová, mint Milosevics idején.A december 23-i választások sorsdöntőek. Ez a mérkőzés második félideje, amelynek az eredménye – tehát a végeredmény – azonban előre ismert. Ezzel adják meg a kegyelemdöfést Milosevics rezsimjének, ezzel söpörhetik ki a szocialista–radikális szövetséget a végrehajtó hatalomból, s ezt követően veheti csak kezdetét az áhított igazi reform. Mindehhez megkapják a mandátumot a választóktól. (Már-már veszélyesen nagy felhatalmazást.) De a lehetőséggel élni is tudni kell.