Ellenzékiséget – de felkészülten

Ha egy, elveiben a dolgozó tömegek gondjainak megoldását zászlajára tűző legnagyobb ellenzéki, baloldalinak mondott pártról egy hozzá közel állónak minősített napilapban azt írják, hogy nincs mondanivalója a társadalom számára, sőt elmarasztalható a munka erkölcsi megbecsülésének háttérbe szorulásáért is, akkor az több mint figyelemre méltó. Különösen, ha úgy vélik: ennek egyik magyarázata az ismerethiány.Elvárható, hogy az oppozíció, különösen, ha már volt kormányzati szerepben, a hatalomban töltött évek tapasztalatait és hibáit önkritikusan feldolgozza, és nem csak a személyi vonatkozásokat. Az elemzés rávilágítana, megtették-e és milyen módon tették meg a szükséges lépéseket, illetve az elmulasztott intézkedések milyen következményekkel jártak és járnak a jövőben. Meggyőzően és szakszerűen kellene tájékoztatni a közvéleményt a megelőző ciklus hibáiról, a drámai helyzetekről, az ezek elhárításával kapcsolatos intézkedésekről. Ez a kiinduló mozzanat. Alapvető igény azonban, hogy az új kihívásoknak megfelelő új ideákat (konkrét célokat, megvalósítási módokat) fogalmazzon meg, foglaljon logikus, koncepcionális, gyakorlatban értelmezhető keretbe az ellenzék. Azért is, mert a régi ideák nem váltak be – minthogy ez az oka az ellenzékbe kerülésnek.Új ideákat azonban csak úgy lehet megfogalmazni, ha vannak olyan elméletileg is felkészült, világlátott, ugyanakkor gyakorlati érzékkel rendelkező szakember-politikusok egy pártban, akik – kellő tapasztalat birtokában – főbb tendenciáiban ismerik a világ működését, a fejlett országok kormányzási filozófiáit. Természetesen nemcsak az elméleti tételeket, hanem a lehetséges – kifinomult – megvalósítási módszereket is. Ismerni kell Blair, Schröder és mások harmadik utas (?) közelítésmódját, megoldásaikat, törekvéseiket, amelyek alapján úgy próbálnak a tömegek javára is tenni, hogy közben a gazdaság dinamikáját nem hagyják elveszni. Nagy intellektust igényel előbbiek alapján egy mindenki számára kezelhető és mozgósító jövőkép felvázolása, már csak azért is, mert az általunk megcélzott EU is formálódik, mégpedig a formálódó, globalizálódó világban. Már a hatalom gyakorlása időszakában fel kell állítani ehhez a megfelelő műhelyt, átemelve az ellenzéki időkbe is, mint ahogyan teszik ezt a fejlett világban hasonló szituációkban. Kell lenni erre elegendő pénznek a legjelentősebb apanázzsal rendelkező pártban, mert a feladat megoldhatatlan nem eléggé képzett, egyes képviselőkhöz kapcsolódó famulusokkal.Mert lehet most már az ellenzékben azon gondolkodni, hogy az emberek nemzeti érzéseitt, esetleg a transzcendentális igényeket – mint a globalizálódó világban is felértékelődő mozzanatokat – a hatalomban nem tudták megfelelően kezelni. (Persze olykor az antalli időszakban sem kezelték megfelelően: archaikusan, nem a modern világ kihívásait figyelembe véve). Lehet továbbá azon is gondolkodni, hogy kettészakadt az ország általában és regionálisan is. De miután ezek a dolgok nem egyik napról a másikra következnek be, számos kihagyott lépés terheit is viselni kell oppozícióban.Az ellenzéki, jelenleg „ráérősebb” pártoknak el kell mélyedniük az ismeretszerzésben, ha valami érdemit (új ideákat) akarnak nyújtani a társadalomnak. Az ellenzék az említett ideák hiányában csak parttalanul vagdalkozhat, a hatalom esetleges hibáit pellengérezheti ki, mindig defenzív pozícióból és a hatalom leváltásának igényét váltig hangoztatva. (Ennek folyományaként is durvul a közélet.) A közvélemény ilyen körülmények között nem érzi az intellektuális erőt az ellenzékben a nagy kihívásoknak való megfelelésre, továbbá arra, hogy a hatalommal szemben érdemi alter- natíva lenne, különösen, ha utóbbinak figyelemre méltó a dinamikája.Mert mit lehet kezdeni a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselőjével, aki például az egyik legfőbb világtendenciáról, az információs társadalomról úgy ír a legnagyobb példányszámú napilapban, hogy nem ismeri fel ennek objektivitását, kikerülhetetlen voltát, és a valóságot nem kellően ismerve hadakozik ellene, illetve homályos filozófiai fejtegetésekbe bonyolódik? A hasonló írások lefegyvereznek, ahelyett, hogy arról értekeznének, miként lehet az új tendenciákat a nemzet javára fordítani. Nevezetesen úgy, hogy esetleg a kormányt támogatják, ösztönzik informatikai alkalmazásokkal kapcsolatos törekvéseiben. Buzdítanák azokat, akik tartalomszolgáltatókként éppen a globalizáció egyik fő eszközével, az internettel világ elé tárva lehetőségeinket, előnyösebb marketinghelyzetbe hozhatnák olyan ágazatainkat, amelyek komparatív előnyöket kínálnak nekünk. Természetesen tennék ezt olyan közelítéssel, hogy a saját érdemeiket hangsúlyozzák, ami másutt nem szokatlan az ellenzéki pártok prominenseitől.Ha az ellenzéki pártok nem képesek megfelelő új ideákat, konzisztens jövőképet felvázolni, egyes vezetőik szájából kissé provinciálisan hangzanak az olyasfajta kifakadások, mint például „Hol voltál, amikor az ég zengett?” Azokkal az ellenzékben most pozí-cióba került halk szavú, ugyanakkor erőteljes intellektuális töltettel rendelkező vezetőkkel lehet egyetérteni, akik igénylik a világot látott és azt jól ismerő modern céhinasok markáns közreműködését a jövő formálásában. Mert így reményünk lehet nekünk, egyszerű embereknek arra, hogy kormány és ellenzéke alkotóan működik majd együtt, ne adj isten, talán sajátosan új és progresszív felállásban is, amely az új ideák mentén formálódhat ki.Az ismeretek, a jövőkép mellett természetesen nem lehet közömbös az sem, kik azok az emberek, akik az oppozícióból kellő intellektussal és politikai érzékkel képesek az előbbieket a tömegek számára közvetíteni. Egy baloldalinak mondott párt vagyonos, netán gyáriparos reprezentánsától kissé bizarrul hat a munka világába küldött szinte bármilyen üzenet. No és itt van a generációs kérdés. Mert a kormányzó párttól is rosszul esik a negyven éven felüliek „sajátos” kezelése, de az már anakronizmus, ha az ellenzék viselkedik hasonlóképpen éppen azzal a korosztállyal szemben, amely az említett nagy példányszámú napilap elemzéséből kitűnően a legnagyobb szavazóbázisa. Ha igaz ez a megállapítás, akkor visszautalhatunk a hiányzó (új) ideák világába: tudni kell megbecsülni úgy ezt a korosztályt, hogy azért új arcok is megjelenjenek a vezető testületekben, mert a negyvenen túliak halmazában is nagy számban vannak rátermettek, akik új arcok lehetnek, talán kisebb hanggal, de annál több empátiával, intellektussal és az utóbbiakból eredően konstruktívabb ellenzéki töltettel.Konzisztens ellenzéki jövőkép birtokában már nem kellene élcelődni azon a buzdításon, hogy álmodjunk nagyokat, és megfeledkezni az álmok mozgósító erejéről. Legyenek mindenkinek országot is gyarapító álmai, lett légyen az világkiállítás, olimpiai játékok, informatikai áttörés vagy az Európát behálózó kerékpárutak magyarországi folytatása. Mert utánaszámolt-e már valaki, hogy hány világkiállítás rendezési költségét emésztették fel az elmúlt tíz év alatt a lidérces álmokba illő korrupciós ügyek, az olajügyek, továbbá a bankkonszolidációk? Az álmodozást nyilván realista értelemben érti, aki erről szól, demonstrálva, hogy nem akarja az állóvizet, nem akarja magát sodortatni az árral. Az álmok esetleg markáns projektekben öltenek testet, hogy ne kelljen izzadni, ha külföldi pénzeket ajánlanak felhasználásra az országnak a visszafizetés kötelezettsége nélkül. Ezek a konkrét és végrehajtható tervekben megtestesült álmok ugyanis munkahelyeket teremtenek, fejlett ismeretek befogadását teszik lehetővé, vonzóbbá tehetik az országimázst, és regionálisan is kedvezően hatnak.