Tiszta Amerika

Az utolsó darab is a helyére került a nagy kirakósjátékban, és hacsak nem csap mennykő ifjabb George Bushba – ennek lehetőségét a történtek után immár nem lehet kizárni –, január 20-a után ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ha a választás szorosra sikeredett is, az bizton állítható, hogy ez az egyszerű, vagány texasi fickó elnyerte a világ rokonszenvét, amíg tartott a hercehurca, kártyáit pedig idegeskedés nélkül és jóval megfontoltabban játszotta ki, mint ellenfele.A tévékommentátorok arca kisimult, nyakukon már nem feszülnek az izmok, s a hírek előtt-után tolongó reklámok tarifái is korábbi árszintjükre esnek vissza – Amerika és a világ megnyugodhat. A konspirációs elméletekben hívők, a tengerentúli birodalom végzetének előjelét látni vélő „szakértők” egy időre megint „visszavehetnek arcukból”, és inkább helyi – talán alig néhány éves – pszeudodemokráciájuk megszilárdítására, kvázi-diktatúrájuk egyben tartására koncentrálhatnak. Az esetből Amerika is kétségtelenül levonja a maga konzekvenciáit, de a legnagyobb tanulságot az Egyesült Államokon kívüli világnak kell levonnia, amiért úgy figyelte az eseményeket, ahogy.Amerikát lehet nem szeretni, egyenesen utálni, az amerikaiakat pedig butáknak és primitíveknek nevezni. Lehet egyenesen gyűlölni is Amerikát azért, mert kierőszakolja érdekeit a világon, majd ki is használja azokat az utolsó cseppig. De közben azért nem árt elgondolkodni azon, hogy hol van olyan régi és főbb vonalakban változatlan demokratikus alkotmány, mint az Egyesült Államoké, hová vándorolnak tehetséges nemzetek lehetőség nélküli vagy meg nem értett fiai stb. A nemzetközi viszonyrendszerben az Egyesült Államok által elkövetett igazságtalanságok, fenntartott előítéletek és elkövetett hibák senkit sem jogosíthatnak fel arra, hogy magát az amerikai rendszert bírálja. Mert az a rendszer bizony hatékony és ambícióit, gyakorlatiasságát tekintve irigylésre méltó, mi több, példamutató.A másik nagy tanulság, hogy a politikai analógiák csak rendkívül korlátozottan érvényesek. Amerikát illetően ez fokozottan így van, mert ott a meghatározó politikai erők elsősorban hazájuk szekerét tolják (tudják, egy hajóban ülnek…), mivel sajátjuknak érzik az ügyet, mi több, értelmét látják tevékenységüknek. Nem úgy, mint mondjuk … szóval itt meg ott. Az elhúzódó, botrányosnak tűnő elemekkel tarkított választási procedúra végig a jogállamiság keretei között zajlott. Volt lehetőség a megkérdőjelezésre, amit meg is tett a demokratikus elnökjelölt stábja, a népszerűség szempontjából talán nem a legszerencsésebb módon. De amikor Al Gore az összes patronját ellőtte, fejet hajtott. „Most mennem kell” – fejezte be beszédét, majd csendben eloldalgott. Amerikának most meg kell fontolnia, hogy milyen lépéseket tesz, korszerűsíti-e rendszerét néhány passzussal. Ha nem teszi, akkor – a valószínűségszámítás szerint – néhány évized múltán legfeljebb újabb hosszadalmas választási procedúrát kockáztat. Nosza neki!