Abu Disz, Palesztina új fővárosa?

Az izraeli politikai élet nagyon felpezsdült a miniszterelnök-választás előtt. A jobboldali Likud párt vezetője, Ariel Saron mintegy húsz százalékponttal vezet a jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, Ehud Barak előtt, és ha nem történik valami előre nem látható, megdöbbentő esemény, Izrael újra a keményvonalasok irányítása alá kerül. Az események megvilágítása érdekében a békefolyamat jövőjéről és a február 6-a utáni Izrael belpolitikájáról kérdeztük a magyar származású Tomy Lapidot, a knesszet tagját.Saron különösen nagy előnnyel vezet Barak előtt. Vajon mi vezetett ahhoz, hogy az 1999-ben még hatalmas népszerűségnek örvendő Barak 2001 elejére szinte teljes támogatottságát elvesztette?– Barak két évvel ezelőtt úgy került hatalomra, hogy megígért mindent, amit tőle a lakosság elvárt. Az ígéretekből azonban szinte semmi nem teljesült. A gazdasági remények nem teljesedtek be, az ígért reformokat nem hajtotta végre, ezenkívül rendkívül rossz viszonyba került munkatársaival. Számára egyedül a békefolyamat a cél, és minden mást ennek rendelt alá. A Camp Davidben lezajlott béketárgyaláson Jasszer Arafat palesztin vezetőnek nagyon nagy engedményeket tett, és ezt az izraeliek nem tudták elfogadni. A második intifáda, az újabb palesztin felkelés pedig sokaknak azt jelenti, hogy a palesztinok nem akarnak békében élni. Saron előretörése azért érthető, mert sokkal keményebb Baraknál, és általános vélekedés szerint egy majdnem háborús helyzetben levő országot jobb, ha egy nagyon kemény ember vezet.– Milyen lesz ön szerint a kormány összetétele a választások után?– Azt talán elvethetjük, hogy mi történik, ha Barak győz, mert ennek jelenleg nincs realitása. Saronnak két lehetősége van. Az egyik szerint egy keményvonalas kiskoalíciót hoz létre, amelyben feltehetően a Likud mellett az ultraortodox Sász párt és a nemzeti elkötelezettségű vallásos pártok fognak részt venni. Egy ilyen formáció egy nagyon szélsőségesen jobboldali kormányt hozna létre az országban. A másik lehetőség szerint nagykoalíció jönne létre a Likud és a Munkapárt között. Ennek azonban kisebb a valószínűsége, a Munkapárt valószínűleg húzódozik a Saron vezette „nemzeti egységkormány” létrehozásától.– Jelentős eltérés mutatkozik a palesztin és az izraeli álláspont között Jeruzsálem státusa és a menekültek visszatérése kérdésében. Várható-e közeledés?– Izraelben egyöntetű a menekültek kérdésével kapcsolatos vélemény, miszerint nem térhetnek vissza. Ha Arafat nem hajlandó lemondani erről az igényéről, akkor soha nem lesz béke. Tudni kell, hogy legalább annyi zsidó menekült el Palesztinából más országokba, mint ahány palesztin hagyta el Izraelt. Egy több százezres vagy akár többmilliós palesztin áradatot nem vállalhat fel Izrael. Jeruzsálem helyzetét könnyebb megoldani. Valamilyen szintű autonómiát mindenképpen biztosítani fog Izrael, amely során elsősorban az iszlám vallás egyik legszentebb helyének, a Templomhegynek sorsát lehet rendezni. Elképzelhető egy olyan felállás, hogy a palesztinok elismerik Izrael fennhatóságát, ám az izraeli katonák nem fognak a Templomhegyen járőrözni, így – bár hivatalosan Izrael birtokolja a területet – a palesztinok fogják ellenőrizni a Templomhegyet. Bár úgy gondolom, hogy a független palesztin államot nem szabad, hogy kikiáltsák Jeruzsálem központtal, de érdemes megfontolni azt a lehetőséget, hogy Abu Diszt, Jeruzsálem egyik külvárosát jelöljék meg fővárosként. Ezen a helyen egyébként a palesztinok már fölépítették a leendő parlament épületét, és minden arra enged következtetni, hogy hajlanak az ilyen rendezésre.