Perelheti a szolgáltatókat az MVM

Mayer György
2001. 03. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét és fél milliárd forinttal tartoznak már az áramszolgáltató vállalatok a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-nek, az év eleji hatósági villamosenergia-áremelés kapcsán – tudtuk meg Katona Kálmántól, az MVM elnök-vezérigazgatójától.Mint Katona Kálmán jelezte: a szakértői tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért már csak a választott bírósági eljárás hozhat döntést. Az MVM jövő héten elkészíti a bírósági beadványt, és ezt követően kezdődhet meg a jogi eljárás az elmaradt áramdíjak behajtására. Az MVM és az áramszolgáltatók közötti éves szerződés megléte nem kérdéses, ezért biztosak a per kimenetelében. Ez a szerződés többek között rögzíti a vitás esetekre vonatkozó kötbér kérdését is, a villamos művek így mindenképpen anyagi veszteség nélkül kerül ki ebből a peres eljárásból. Az MVM megkérte a Magyar Energia Hivatal állásfoglalását is az ügyről. Az eljárás elhúzódása és az áramszolgáltatók fizetésmegtagadása hitel felvételére kényszeríti az MVM-et, de ez semmiképpen sem gátolja a cég normál gazdálkodását, ezért a villamos művek továbbra is folyamatosan tud fizetni az erőműveknek az átvett villamos energiáért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.