Több tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a mai, a Munka Törvénykönyve (MT) módosítása ellen rendezett szakszervezeti nagygyűlésen. Csak vidékről – az előrejelzések alapján – több száz busznyi tiltakozót várnak az érdekvédők. A demonstráció – amelyen a nemzetbiztonsági szolgálatok információi szerint anarchista, globalizációellenes csoportok is megjelenhetnek – a nemzetközi szakszervezeti szövetségek támogatását élvezi. Bill Jordan, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének főtitkára levélben tudatta a hazai érdekképviseletekkel, hogy szervezetük szolidáris a rendezvénnyel. „Nem kétséges, hogy a magyar kormány által bevezetett intézkedések ellentétesek az európai szociális modell szellemével, valamint a nemzetközileg elismert munkaügyi normákkal”– áll a levélben. Jordan ugyanakkor reméli, hogy „a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló parlamenti szavazáskor a törvényhozókat a szociális ügyek iránti lelkiismeretük és a nemzetközi munkaügyi normák iránti elkötelkezettségük vezérli majd.Szintén a módosítás ellen, illetve a demonstráció mellett foglalt állást az Európai Szakszervezetei Szövetség. Emilio Gabaglio, a szervezet főtitkára levelében felhívta a figyelmet többek között arra, hogy egyetlen EU-tagországban sincs olyan általános, vagy ágazatra vonatkozó előírás, amely lehetővé tenné a hatnapos munkahetet. A főtikár levelében hangsúlyozta: az új szabályozás nem lehet előnytelenebb a munkavállalók számára a korábbi rendelkezésekben előírtaknál. Ezért a szövetség „megköveteli a magyar kormánytól az EU szociális előírásainak betartását, amely a csatlakozási tárgyalások fontos része”.Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk: Stumpf István kancelláriaminiszter Gabaglióval – a közelmúltban történt – találkozóján kiemelte, hogy a társadalmi párbeszéd rendszerében Magyarországon több előrelépés történt. A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy a jövőben a kormány – amely az MT módosítását éppen az EU-s jogharmonizációval indokolja – nagyobb hangsúlyt fektet a párbeszéd erősítésére.Az SZDSZ közleménye szerint „a szociális jogaikért békés, törvényes eszközökkel fellépőknek nem külföldi és szélsőbaloldali, hanem a kormányoldalról érlező zavarkeltéssel kell számolniuk.” Az SZDSZ aggasztónak tartja, hogy a kormány újabban „bukott egypártrendszert idéző összeesküvés-elméletekkel” operál.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!