Történelmi lecke Izraelnek

Különös tévutakra vezet a történelem egysíkú, esetleg elfogult elemzése, felhasználása, s ez a nemzetközi diplomácia szereplői esetében sincs másképpen. Jó példa erre Tomi Lapid izraeli parlamenti képviselő minapi kijelentése. Lapid sokkolónak nevezte Erkkii Suomioja finn külügyminiszternek a Suomen Kuvalehti című hetilapban megjelent kijelentését, s követelte, hogy hazája tiltakozásul hívja vissza helsinki nagykövetét.

A finn diplomácia feje ugyanis összehasonlította a náci Németországot és a zsidó állam jelenkori palesztin politikájával, s arra jutott, hogy „egyesek ugyanolyan politikát folytatnak a palesztinokkal szemben, mint amelynek ők maguk is áldozatai voltak a harmincas években”. Lapid erre kijelentette: „Finnország volt az egyetlen skandináv állam, amely Hitler oldalán harcolt a Szovjetunió ellen a második világháború idején”.
Nos, ami Izrael palesztin politikáját illeti, mindenestre némileg sajátos, az európai demokráciákban talán szokványosnak nem nevezhető módszerekkel is találkozunk, mint szögesdrótokkal körülvett táborok létrehozása, vagy géppisztolysorozat leadása követ hajigáló kamaszfiúk közé. Talán nem véletlen, hogy Durbanben fajüldöző apartheid államként bélyegezte meg a zsidó államot több ezer nem kormányzati szerv – egy olyan nemzetközi konferencián, amelyet az ENSZ a rasszizmus elleni küzdelem jegyében hívott össze. Ez olyan jelzés, amely jó leckeként szolgálhat a történelmet oly szívesen emlegető, ám ezúttal háborús bűnök elkövetésével vádolt izraeli hatalom számára.
Ami viszont a történelmi féligazságok és kiforgatott történések kérdését illeti: Finnországot bizony elég nagy tájékozatlanság kizárólag úgy emlegetni, mint olyan államot, amely a Szovjetunió ellen, mi több, Hitler oldalán harcolt. A történelemtudósok mindenesetre másképp tudják. Nevezetesen úgy, hogy Finnországot 1939. november 29-én hadüzenet nélkül lerohanta a Szovjetunió. Valóban az egyetlen állam volt távoli rokonainké a térségben, amely ellen tudott állni a világtörténelem egyik legnagyobb katonai agresszorának: ekkorra Moszkva erőszakának engedve szovjet katonai támaszpontok létesültek a háború kitöréséig független balti államok, Észtország, Lettország és Litvánia területén. Finnország viszont szembeszegült a szovjet területi követelésekkel. Az 1939–1940-es háború nem tartozik a Vörös Hadsereg legfényesebb lapjaira: hazájukat védve északi rokonaink eleinte győzelmek sorozatát aratták, például 1940 januárjában megsemmisítették a 66. szovjet lövészdandárt. A Mannerheim-vonal 1940-es áttörésekor kicsikart győzelmet követő tárgyalásokon aztán mintegy negyvenezer négyzetkilométernyi, főleg Karélia részét alkotó terület átadását érte el a Szovjetunió. Tény, hogy ezt követően 1941-ben Finnország valóban Németország oldalán lépett be a háborúba.
Az 1939–40-es harcok idején a titkos német lőszerszállítmányok mellett még olyan „hitleri” hatalmak is segítettek Helsinkinek, mint Nagy-Britannia, amely ápolónőket képezett ki a finn front részére. A finn hadseregbe jelentkező dánok, norvégok mellett Rácz István fotóművész, a Kalevala újrafordítója is felajánlotta szolgálatát e haderőnek. Ki így, ki úgy zárja le a múltat: Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi, finnországi látogatásán megkoszorúzta Gustav Mannerheim, az említett háborúban is küzdő hős finn marsall sírját. Lapid úr pedig lenácizza a korabeli Finnországot, amely szembeszállt Moszkvával. Azzal a szovjet hatalommal, amelynek területén már a bolsevik forradalmat követően megsemmisítő, mondhatjuk úgy is, koncentrációs táborok jöttek létre, s azzal a Szovjetunióval, amely később úgynevezett zsidó autonóm területet létesített a kínai határ mentén...