A mohamedánok körében végzett közvélemény-kutatások eredményei is azt igazolják, hogy kevésbé vannak felháborodva a szeptember 11-i terrorakciók miatt, és jó részük kezdettől fogva elítéli a tálibok elleni légitámadásokat. Magyarán Tony Blairnek és kormányának nem sikerült eloszlatnia a mohamedán lakosság körében azt a gyanút, hogy a nyugati világ azonosítja a terroristákat az iszlámmal.
A nagyobbára pakisztáni eredetű, de többségükben már Nagy-Britanniában született fiatal mohamedán férfiak között egyre terjed az a felfogás, hogy szívesebben harcolnának Oszama bin Laden, mint a brit kormány oldalán. Az eddigi hírek szerint négy, Angliában született muzulmán fiatalember esett eddig Afganisztánban a harcok áldozatául. Ők a – valószínűleg erősen túlzó – tálib párti közlemény szerint több társukkal mentek Angliából Pakisztánon keresztül Afganisztánba, hogy a tálibok oldalán részt vegyenek a dzsihádban, vagyis a hitetlenek elleni szent háborúban. Még aggasztóbb, hogy egy, Angliában ázsiai hallgatóknak sugárzó rádióállomás szerint Nagy-Londonban megkérdezett ötszáz 20–25 éves mohamedán férfi 91 százaléka a keresztény Nyugat és az iszlám összecsapását látja a terroristák elleni hadjáratban, és 98 százalékuk nem harcolna a britek oldalán ebben a háborúban. Az Al-Muhadzsirun nevű angliai szervezet nyíltan szervezi a részvételt a szent háborúban, habár tagadja, hogy harcosokat toboroz a tálibok számára. A szervezet vezetője, Omar Bakri Mohammed azt mondja, hogy ha a dzsihád brit résztvevőit árulással vádolják, ez „háborút jelentene Anglián belül”. Az Al-Muhadzsirun ellen vizsgálat folyik, hogy tevékenységével nem szegi-e meg a terrorizmus elleni törvényeket. A brit ügyészség ugyanakkor vádat emelt egy londoni székhelyű iszlám szervezet vezetője ellen Ahmed Sah Maszúd afgán ellenzéki vezető meggyilkolására való szövetkezés címén.
A kormányt nyugtalanítja, hogy a nem mohamedán lakosság körében is nőnek az afganisztáni hadjárat miatti kételyek. A Guardian című napilap megbízásából készült felmérés szerint két hét alatt 74 százalékról 62 százalékra csökkent a hadjáratot helyeslők aránya. Tony Blair ezért fordult tegnapi szenvedélyes hangú beszédében Cardiffban az Egyesült Királyság népéhez, hogy ne forduljon a hadjárat ellen, ne higgye el, hogy ez a háború az iszlám ellen folyik, és ne felejtse el, mit tettek a terroristák szeptember 11-én. „Nem mi harcolunk az iszlám ellen, hanem a tálibok és az Al-kaida harcol mindenki ellen, vallásra való tekintet nélkül, aki nem osztozik eszelős, fanatikus világnézetükben” – mondta a brit miniszterelnök.
***
ÚJ MENEDÉKSZABÁLYOK ANGLIÁBAN. David Blunkett brit belügyminiszter bejelentette az alsóházban, hogy változnak a menedékkérőkre vonatkozó szabályok. Eltörlik az utalványrendszert, amelynek keretében azok, akiknek menedékkérelmével foglalkoznak, utalvánnyal vásárolhatnak; a jövőben ők természetbeni juttatást és pénzt fognak kapni. A szigorúan őrzött táborok helyett nyíltabb szállásokon helyezik el őket, és személyazonossági igazolványt kapnak.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
