Rövid, gyors, fájdalommentes – mint egy jól sikerült sebészeti beavatkozás. A szuperhatalom lesújt a műholdakkal bemért célpontokra, megroppantja a diktatúra katonai erejének gerincét, aztán jól kiképzett kom-mandósakciók keretében lesújtanak a bázisokra – s a Bázisra. Mint a filmeken. Tán még sikerülhet is. A tét óriási. Már a rettenetes tömegmészárlással járó New York-i terrortámadások idején úgy érezte az ember, hogy filmet lát. Sajnos, most a lehető leghitelesebb valóságot láttuk – sorozatos rémtetteket, égő toronyházakat, s egy megtámadott ország döbbent, bénult reakcióit. Hiszen mit is tehetne az, akit saját otthonában ér egy sehonnan nem várt támadás.
Most itt az ellencsapás – már elkezdődött, naponta elindulnak és visszatérnek a gépek. Még talán el sem kezdődött – elemzők arról beszélnek, hogy az Egyesült Államok újabb frontokat nyithat Indonéziában és Délkelet-Ázsia más államaiban. Mindeközben újra bombák hullanak Afganisztán sokat szenvedett földjére. A lakosság menekül, az amúgy is kifosztott, agyongyötört embereken a reménytelenség lehet úrrá. Az ellencsapás érthető, mi több, el is várható – pusztulnia kell egy olyan rezsimnek, amely asszonyok nyilvános kivégzésére használja a futballpályákat.
Ám az 1996-ban Kabulból elüldözött afgán exelnök, Burhanuddin Rabbani is arra hívta fel a figyelmet: egy ilyen akció csak akkor támogatható, ha rövid ideig tart, és nem követel fölösleges áldozatokat. A jogos és érthető bosszúvágyat – ha a helyzet úgy adja, s a rezsim kapitulál – föl kell váltsa egy másik alapvető emberi motiváció: az irgalom. Sokat szenvedett ez a nép, és az, aki földjén még ezt az apokaliptikus pusztítássorozatot is túlélte, az támogatást érdemel. Nem újabb kivégzőhelyekre, de lakótelepekre és gyárakra van szükség. Nemcsak élelmiszersegélyekre, de tisztes életkörülményekre, megélhetésre is. Hogy újra fel tudják építeni Afganisztánt.
origo.hu
Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus
