Budapest továbbra is konzultálna

Továbbra is kész Budapest a státustörvény végrehajtásával kapcsolatos konzultációkra Bukaresttel, hiszen mindkét állam deklarált érdeke, hogy kisebbségeik szülőföldjükön a stabilitás és a régió fejlődésének legyenek a biztosítékai – olvasható a magyar külügyminisztérium tegnapi nyilatkozatában.

Munkatársunktól
2001. 10. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény azután látott napvilágot, hogy Adrian Nastase román miniszterelnök elégedetlenségét fejezte ki a múlt heti Magyar Állandó Értekezlet döntéseivel kapcsolatban, s Bukarest többek között a törvény módosítását vagy végrehajtásának elhasztását javasolja.
„A végrehajtási rendelettervezetekről, a végrehajtás gyakorlati kérdéseiről a magyar fél többször kezdeményezett konzultációt partnereivel, így a román féllel, annak érdemi reagálása nélkül. A reagálások szinte kizárólag a médián keresztül történő üzengetésekben merülnek ki, amelyek nem helyettesíthetik az érdemi konzultációkra való készséget”– szögezi le a nyilatkozat. Kiderült belőle, hogy a magyar félnek egyelőre nem volt alkalma a legutóbbi nyilatkozatokban felvetett román javaslatokkal sem hivatalos formában megismerkedni, sem ezekről kétoldalú konzultációkon eszmét cserélni. Budapest tárgyalási szándékát egyébként éppen tegnapelőtt erősítette meg újra a diplomácia szabályai szerint – amire Bukaresttől hivatalos választ vár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.