Zdeborsky György, a CIB Bank Rt. elnök-vezérigazgatója közölte: a hitel szervezését a CIB Bank vezette, mely az összegből 2,5 milliárd forintot, az MFB pedig 1,3 milliárd forintot nyújtott. A hitel futamideje öt év, a visszafizetés azonban csak egy év múlva kezdődik, és egyenlő féléves részletekben történik. A Dunaferr I-es kohórekonstrukciójához is adtak hitelt, a tapasztalatuk az, hogy a Dunaferr mindig pontosan törleszt.
A munkálatok a tervezett 70 nap helyett 64 nap alatt befejeződtek, amellyel napi 30 ezer dollárt takarított meg a társaság. A felújítás költsége az előirányzott 5,557 milliárd forint helyett előreláthatóan csak 5,3 milliárd forint lesz, a pénzügyi lezárás pedig jövő év márciusában várható. A beruházás tervezett értékéből 0,571 milliárd forint a saját forrás, 4,986 milliárd forint kölcsön, melyből 1,2 milliárd forintot a Phare támogatású HYFERP-hitel tesz ki. Tóth László kiemelte, várhatóan e felújítás következtében a következő 10 évben nem lesz szükség a kohók javítására. A beruházási összeg egyharmadából végzendő felújítással pedig további 5-6 évig működhet majd a kohó. Rövid időn belül kokszoló építésébe kezd a társaság, évente 1,2-1,3 millió tonna koksz előállítását tervezik. Számításaik szerint 4-5 éven belül visszafizethető majd a beruházás 26 milliárd forintos költsége.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
