Eltérő frakcióvezetői értékelések

Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője szerint nem hozott érdemi előrelépést tegnapi találkozója Szájer Józseffel. A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője közvetlennek és az eddigi legérdemibb megbeszélésnek minősítette az egyeztetést. A választási eljárásról szóló törvény módosítását mindkét párt elképzelhetőnek tartja, így a témáról tovább egyeztetnek.

Blázsovics Lívia
2001. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel másfél órás megbeszélést folytatott tegnap egymással Nagy Sándor, az MSZP és Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője. A szocialista politikus – mint azt az egyeztetést követően elmondta – a megbeszélés tényét pozitívnak értékelte, de sajnálattal vette tudomásul: nem történt érdemi előrelépés, a két párt álláspontja nem közeledett.
Nagy Sándor emlékeztetett rá: a találkozón eredetileg az MSZP által kezdeményezett népszavazási kérdésekhez benyújtott képviselői indítványokról kívánt tárgyalni, ám azóta felvetődtek olyan problémák, amelyeket nem lehet kikerülni. Példaként a – megfogalmazása szerint – drámai egészségügyi és mezőgazdasági helyzetet említette. Kezdeményezte, hogy a kormány sürgősen nyújtson be válságkezelési csomagot erre a két területre. Ezt azonban Szájer József visszautasította. A megbeszélésen szóba került az adatvédelmi biztos jelölésének kérdése is. Nagy Sándor jelezte: erről a jövő héten határoz a frakció. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a képviselőcsoport személyesen is meghallgatja Székely Lászlót. A médiatörvény módosításával kapcsolatban az MSZP fenntartja korábbi álláspontját, vagyis akkor hajlandó azt elfogadni, ha a kormány rendezi a jelenleg csak kormánypárti delegáltakból álló médiakuratóriumok ügyét.
Szájer József közvetlen hangvételűnek, az elmúlt három és fél év legérdemibb megbeszélésének minősítette a tegnapi találkozót. Mint mondta: örömmel vette, hogy több témát is sikerült megtárgyalni. Az MSZP népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban felajánlotta: miután a szocialisták négy olyan kérdésben kezdeményeztek korábban referendumot, amelyek szerepelnek a kormány programjában, így a költséges népszavazás helyett a két párt közös országgyűlési határozati javaslatot nyújtson be, megerősítve ezzel az intézkedéseket. Nagy Sándor jelezte: a Fidesz által megfogalmazott előterjesztést nem támogatják. A mezőgazdaság és az egészségügy helyzetéről szólva Szájer elmondta: javasolta az MSZP-nek, szavazzák meg a zárszámadási törvényt, ezzel javíthatják például a nővérek bérhelyzetét.
Előrelépés történt viszont a választási eljárási törvény módosításáról, a témában a két párt szakértője tárgyal majd. Mint ismert, mind az MSZP, mind a Fidesz javasolt változtatásokat. Szájer József jelezte: a szocialisták javaslatainak egy részét támogatják. Nagy Sándor úgy fogalmazott: nem tartja kizártnak a változtatást, de ragaszkodnak ahhoz, hogy erről hatpárti konszenzus alakuljon ki. Abban is egyetértett mindkét párt, hogy – a választások időpontjának függvényében – tavasszal a parlament tartson rendes ülésszakot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.