Esélytelen ügető

2001. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megvallom őszintén, engem legkevésbé sem érdekel, hogy mi épül majd a Kerepesi úti ügetőpálya helyén. Emelhetnek ott bevásárlócentrumot, fogházat, gabonasilót vagy halastavat, engem hidegen hagy, miként az is, hogy melyik cég építi meg. Közömbös számomra, hogy a területre milyen építési szabályok és rendeletek vonatkoznak. Áll ott egy objektum, nem is akármilyen, hiszen a hazai Bauhaus-stílus legszebb, legimpozánsabb produktuma, minden további építési terv, ötlet, elképzelés csak ronthat a jelen állapotokon. Persze tudom, a versenypálya nem marad meg, már régen eldöntötték sorsát, sajnos abban a szellemben, amely a versenylovat fejőstehénnek nézi.
Pontosan hetven évvel ezelőtt, az akkoriban még csillogóan tiszta és elegáns Keleti pályaudvartól pár száz méternyire, a Tattersall és a gumigyár közötti terület közönséges szemétlerakó volt. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület (BÜE) ezt a telket kérte bérletbe a fővárostól, új ügetőpálya építése céljából. A városi urak „nagylelkűek” voltak, adták ingyen is a szemetet, csak néhány „apró” feltételt kötöttek ki. A BÜE építsen új lóvásártelepet a Haller téren, újítsa fel a Tattersallt, valamint az ügetőpályát is köteles minden tekintetben világszínvonalon létrehozni. A BÜE mindent vállalt, s saját erejéből mindent teljesített. Elköltött 4 millió pengőt, ami nagyon szerény átszámolással is ma 2 milliárd forintnak felel meg. Az más kérdés, hogy a fővárosi illetékesek, amint meglátták a munkálatok kezdetén a szeméttől megtisztított terepet, azonnal megbánták, hogy az értékes területet „ingyen” átadták az ügetősöknek. Ezt a „bánatot” azóta is hordozzák lelkükben a politikai döntéshozók, ezért az ügetőpálya sorsa már a rendszerváltás hajnalán megpecsételődött. A magyar lóversenyzés nem tud a saját lábain megállni, ebből következően hozzon áldozatot pusztán fennmaradása érdekében. Hozzátenném, 1990 körül olyan törvényeket alkottak, amelyek lehetetlenné tették a lóverseny felemelkedését, mintha a megváltónak mondott piaci viszonyok a lóversenyre nem vonatkoztak volna. Ezért született az a telekspekuláció színezetű megoldás, hogy a Kerepesi úti versenyteret eladják, s annak árából majd csak lesz valami. A francia Boyques Rt.-vel már 1997-ben aláírták a szerződést, miszerint övék a terep, cserében a viszonylag közeli galopp-pályán, a Kincsem parkban építenek modern, XXI. századi, komplex versenypályát, de „objektív” nehézségek miatt a megállapodás feltételei még nem teljesültek.
Ettől függetlenül tudom, csak napok, hónapok kérdése, és az ügetőt lebontják, szétverik, eldózerolják. Hogy a franciáknak német versenytársa akadt az ECE GmbH személyében, nem oszt, nem szoroz. Az elcsépelt hasonlattal élve, az ügetőnek annyi az esélye, mint hintalónak az Epsom Derbyn.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.