Fókuszban a lakosság

A takarékszövetkezeti szektor a második helyet foglalja el a lakossági hitelek piacán, 18 százalékos piaci részesedéssel. A lakáshitelekből húsz százalék a szövetkezeti hitelintézetek piaci részesedése, ami tendenciájában emelkedő, hiszen a bankrendszer által tavaly folyósított 60 milliárd forintnyi hitelből 17,2 milliárd forintot – 29 százalékot – a takarékszövetkezetek nyújtottak.

Munkatársunktól
2001. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A takarékszövetkezetek ügyfélköveteléseinek bruttó állománya ez év augusztusának végén 217,5 milliárd forintot ért el, ami több mint 55,7 milliárd forintttal – 34,4 százalékkal – magasabb az előző év hasonló időszakában elért 161,8 milliárd forintnál – hangzott el az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) tegnapi, Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján. Az ügyfélköveteléseken belül a lakossági kihelyezések 110,5 milliárd forintot, míg a vállalkozókkal szembeni követelések 102,9 milliárd forintot biztosítottak.
A lakossági hitelek 42,2 százalékkal – 32,8 milliárd forinttal – bővültek, míg a vállalkozói kihelyezések ennél kisebb mértékben, 25,1 százalékkal. Az év eddig eltelt időszakának adatai alapján megfordulni látszik az a tendencia, amely a vállalkozói kihelyezések gyorsabb növekedését és részarányának emelkedését eredményezte. Ezzel sikerült egyensúlyt teremteni az egyes ügyfélcsoportok növekedésében, s prudenciális oldalról megfelelő keretek között tartani a kockázatosabbnak számító vállalati hitelek növekedését.
A lakáshitelek állománya a vizsgált időszakban közel duplájára emelkedett: 82,6 milliárd százalék – 19,8 milliárd forint – növekedést követően az időszak végén 43,8 milliárd forintot tett ki. Ezzel a lakáshitelek a lakossági kölcsönök 40 százalékát adják. A takarékszövetkezeti szektor a második helyet foglalja el a lakossági hitelek piacán, 18 százalékos piaci részesedéssel. A lakáshitelekből húsz százalék a szövetkezeti hitelintézetek piaci részesedése, ami tendenciájában emelkedő, hiszen a bankrendszer által tavaly folyósított 60 milliárd forintnyi hitelből 17,2 milliárd forintot – 29 százalékot – a takarékszövetkezetek nyújtottak.
A vállalkozói hitelek 20,7 milliárd forinttal, 25,1 százalékkal bővültek, így az időszak végén állományuk meghaladta a százmilliárd forintot. Az önkormányzati és egyéb hitelek állománya egy év alatt több mint kétszeresére nőtt. Az eszközökön belül továbbra is az ügyfélkövetelések képviselik a legnagyobb részarányt: 2001 augusztusában az összes eszköz 42,3 százalékát adták, ami hat százalékponttal magasabb az előző év hasonló időszakának részarányánál. A hitelek céltartalék-fedezettsége 5,6 százalékról 5,15 százalékra mérséklődött: ezek az adatok továbbra is a szektor egészének megalapozott hitelezési politikáját támasztják alá, s a korábbi években megindult kedvező változások folytatódását, a portfólió javulását jelzik.
A takarékszövetkezetek tradicionális lakossági hitelintézetek: fiókhálózatuk – amely az összes magyarországi bankfiók közel 60 százalékát teszi ki – lefedi az egész országot. A szövetkezeti hitelintézetek országszerte több mint 1700 fiókban szolgláják ki ügyfeleiket, minden kistérségben, az ország minden második településén jelen vannak. A takarékszövetkezeti kirendeltségek döntő része olyan településeken működik, ahol teljes körű pénzügyi szolgáltatást biztosító hitelintézetként csak takarékszövetkezet van jelen.

Pénteken együttműködési megállapodást írtak alá Kőszegen a Román Hitelszövetkezetek Országos Szövetsége (Creditcoop) és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) képviselői. A megállapodás keretében a felek rendszeresen tájékoztatják egymást szakmai és szövetkezeti kérdésekről, együttműködnek az európai uniós tagságra, az integrációra történő felékszülés során, kicserélik erre vonatkozó tapasztalataikat. Ezen túl gazdasági kapcsolataik bővítésére törekszenek, tájékoztatják egymást a szakmai oktatás, továbbképzés terén. A két szövetség a megállapodás értelmében előmozdítja a regionális együttműködést a Creditcoop hálózatához tartozó hitelszövetkezetek és az OTSZ-hez tartozó takarékszövetkezetek között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.