Londonban, a Paddington állomás közelében történt az elmúlt évtized legsúlyosabb nagy-britanniai vasúti balesete. Egy naponta közlekedő vonat, nem sokkal azután, hogy elhagyta az állomást, túlszaladva a piros jelzésen, frontálisan ütközött a Great Western expresszel. A CPS érvelése szerint azonban egyik vasúti alkalmazottról sem lehetett megállapítani, hogy kirívó gondatlansága vezetett a tragédiához. Csak az nyilvánvaló, hogy az eset a testület összeadódott gyengeségeinek következménye.
A vizsgálat fókuszpontjában a londoni vonat vezetője állt, de természetesen ellenőrizték a jelzőberendezéseket is a területen. A vonatvezető munkájában több hiányosságot tapasztaltak, de azt lehetetlen volt bizonyítani, hogy az ő figyelmetlensége okozta volna a történteket. A pályának ezen a szakaszán nem számított tilos jelzésre, s a veszélyt jelző piros fény a Great Western számára is kissé későn villant fel, akkor, amikor a váltóállító és jelzőházban észrevették, hogy katasztrófa fenyeget. Ám kirívó gondatlanságot a jelzőberendezés kezelőjének a terhére sem lehet írni – szögezte le a CPS, amely a vasúti pálya biztonságáért felelős más személyeket sem találta olyannyira gondatlannak, hogy az megalapozhatná a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját.
A CPS a baleset sérültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak levélben számolt be vizsgálatának eredményéről. Louise Christian, a legtöbbjük képviseletében eljáró ügyvéd elmondta: klienseit letaglózta a döntés, s a felelősség megállapításáért a bírósághoz fordulnak.
Ilyet még a rendőrök sem láttak: ittas felnőtt vezet egy Barbie-autót
