A vandál cselekedetről szóló információinkat megerősítette Benke István plébános is, aki elmondta: éjszaka több fiatal brutális módon ledöntötte az egy hónapja sem álló háromméteres, majd’ egymázsás fakeresztet, s kivitték a plébánia területéről. A rendőrség még aznap elfogott a rongálással gyanúsítható elkövetőkből hat főt. Értesülésünk szerint további három személyt még nem azonosított be a XVIII. kerületi rendőrkapitányság. Úgy tudjuk: egy fiatalt előzetes letartóztatásba helyeztek. A huligánok a környéken több telefonfülkét is megrongáltak. A rendőrségi információk szerint a fiatalok meglehetősen ittas állapotban követték el a vandál cselekedeteket. A plébános azonban úgy véli, a tettesek nem lehettek nagyon illuminált állapotban, hiszen a náluk lévő fűrész is azt mutatja, tettüket előre eltervelték. Hozzátette: részegen nehézkes lett volna átmászni a templom magas kerítésén, s elfűrészelni, valamint kivinni a közel egymázsás, akácfából készült keresztet. A tudatosságot támasztja alá az is, hogy mást nem rongáltak meg a templomkertben – mondta Benke István. A feszületet egyébként egy helyi népi fafaragó művész ajándékozta a gyülekezetnek, amelyet október 8-án a magyarok nagyaszszonyának napján állítottak és szenteltek fel.
Mester László polgármester lapunknak úgy nyilatkozott: az önkormányzat támogatni fogja a kereszt helyreállítását.
Ismét keresztet döntöttek a vandálok
Lefűrészelték a napokban a pestszentlőrinci Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia kertjében található fakeresztet – értesült a Magyar Nemzet.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!