Liebmann Katalin, a reformkisgazdák elnöke lapunknak elmondta: az egyesülés folyamatának első fázisán jutottak túl az együttes választási felkészülésről szóló megállapodással. – Határozatban rögzítettük, hogy a két párt által delegált három-három fős koordinációs bizottság folytatja a megbeszéléseket a későbbi egyesülés részleteiről – tájékoztatott Liebmann Katalin. Hozzátette: nyitottak a többi kisgazdaszervezet felé is, amelyek a szavakon túl tettekkel is bizonyítani kívánják, hogy az egység hívei.
A Reform Kisgazdapárt és a Kisgazda Szövetség közös rendezvényeket tart és együtt tárgyal a lehetséges partnerekkel a 2002-es választási együttműködésről. Ez már a mai, MDNP-vel és KDNP-vel folytatott tanácskozásra is érvényes.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
