Négy embert agyonlőtt, tízet pedig megsebesített tegnap délelőtt egy katonai egyenruhát viselő 44 éves férfi a közép-franciaországi Tours-ban – adta hírül a Liberation című lap internetes kiadása. A lövöldözés, amelynek oka egyelőre ismeretlen, a város központjában, a pályaudvar és a bíróság épületének közelében történt.
Szemtanúk szerint a férfi autóval érkezett a helyszínre, majd a legnagyobb nyugalommal elővett egy puskát, és agyonlőtt egy közelben álló rendőrt. Ezután a járókelőkre, autósokra és a megfékezésére siető rendőrökre nyitott tüzet. A megrémült emberek a közeli kávéházakban és bútorszalonokban kerestek menedéket. A gyilkos a mintegy 200 méterre lévő központi pályaudvar föld alatti parkolójába futott, amelyet a rendőrség azonnal lezárt. A rendőrök nem sokkal a gyilkosságok után elfogták a tűzpárbajban mellkasán megsebesült férfit, s most szigorú őrizet mellett kórházban ápolják. A 44 éves gyilkos a feltételezések szerint egykor hivatásos katona volt. A kihallgatásán elmondottakból a rendőrök eleinte arra következtettek, hogy tettét nem egyedül követte el, de a föld alatti garázs átkutatásakor semmi gyanúsat nem találtak.
– Egy közszolgálatot ellátó személy gyilkos dühe nem jelenti a biztonság megingását – mondta a francia miniszterelnök, Lionel Jospin.
A magyar soros elnökség kiemelkedő eredményt ért el