Röviden

Munkatársunktól
2001. 10. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Prága: megnőttek a Gripenek esélyei
A cseh kormány szerint a BAE Systems svéd–brit konzorcium, a Gripen típusú vadászrepülőgépek gyártója teljesítette a vadászgépvásárlásra kiírt tender minden feltételét. A kabinet a végső döntést legkésőbb november végéig meghozza. A kormány utasította a védelmi, a pénzügy- és a külügyminisztériumot, hogy a végső döntéshez készítsék elő javaslatukat. A védelmi tárca vezetője szerint megtörténhet, hogy Prága megkezdi a tárgyalásokat a Gripenek gyártóival. (S. M.)
Formálódó koalíció Berlinben
Berlin. A szocialista PDS kénytelen elbúcsúzni berlini reményeitől, hogy helyet kap az új szenátusban. A szociáldemokrata főpolgármester, Klaus Wowereit bejelentette, a Zöldekkel és a szabad demokratákkal kezdi meg a koalíciós tárgyalásokat. Az SPD-politikus felső nyomásra mondott le arról a lehetőségről, hogy piros–piros szövetséget alakítson ki, ugyanis a Délkelet-Ázsiában tartózkodó Gerhard Schröder a távolból közölte: nem támogatja a tervet. Sőt, a kancellári hivatalból olyan hírek is kiszivárogtak, hogy a PDS bevonásával létre jött vezetés nem számíthat állami segítségre a város többmilliárdos tartozásának kiegyenlítésében. (S. L.)
Terrorizmus Ulsterben
Észak-Írországban két terroristamerényletet követtek el. Nyugat-Belfastban egy rendőrőrszoba előtt gépkocsiban elhelyezett pokolgép robbant. A bomba öt kilogramm robbanóanyagot tartalmazott. Emberéletben nem esett kár, de az épület bejárata súlyosan megrongálódott. Az ulsteri csendőrség szerint a bombamerényletet minden bizonynyal a szakadár köztársasági szervezet követte el. Hétfőn este egy harmincéves protestáns férfit meggyilkoltak, amint Strabana többségében nacionalista lakosságú városában búcsúzkodott egy katolikus lánytól, akinek udvarolt. A lány háza előtt két támadó nyitott tüzet rá. A golyók a fejét és a lábát érték; kórházba szállítás közben belehalt sebeibe. Ezt a támadást is a köztársasági mozgalom valamelyik szervezetének tulajdonítják. (J. L.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.