Alaptalan volt a félelem

Lényegesen kisebb visszaesést okozott az amerikai gazdaságban a szeptemberi terrortámadás, mint amit az elemzők jósoltak. A szerdán közzétett harmadik negyedévi adat szerint a GDP 0,4 százalékkal csökkent, szemben az egyszázalékos előrejelzésekkel. A hír kedvező fordulatot hozott a világ tőkepiacain: az európai indexek 1–2,5 százalékkal, a BUX 1,32 százalékkal erősödött.

Zelei Béla
2001. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dermedten várták a világ tőzsdéin az európai idő szerint szerdán 14 óra 30 perckor napvilágra kerülő harmadik negyedévi GDP-adatot az USA-ból. Az elemzői előrejelzések alapján a befektetők egyszázalékos visszaesésre számítottak. Amennyiben ez a prófécia teljesült volna, az a jövőre nézve nem sok jót ígér a részvénytulajdonosoknak, így a bejelentést megelőzően az invesztorok kivártak. Előző nap, kedden a New York-i indexek 1,6–1,9 százalékos veszteséget halmoztak fel. A részvényárak csökkenését a GDP várható csökkenése mellett az egyik legfontosabb indikátor, a Conference Board amerikai gazdaságkutató csoport által mért fogyasztói bizalmi index meredek zuhanása idézte elő. A CB-index augusztusban még 114 pontot, szeptemberben 97 pontot mutatott, míg a hét elején közölt októberi értéke már mindössze 85,5 pont volt. Ez nemcsak az előző havi értékétől maradt el számottevően, de kevesebb volt az elemzői előrejelzések 95,6 pontos átlagától is. Amikor az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán közölte, hogy a harmadik negyedévben mindössze 0,4 százalékkal csökkent a bruttó nemzeti össztermék, a részvényindexek a világ minden tőzsdéjén emelkedésbe fordultak. Nyolc év óta ez volt az első olyan negyedév, amikor a gazdaság teljesítménye visszaesett. A tőzsdei reakciók egyértelműen a prognózisokhoz viszonyítva kedvezőbb adatnak szóltak.
A délutáni órákban lendületbe jöttek az európai tőzsdék. A frankfurti tőzsde a délelőtt elért harmincpontos veszteségét rövid idő alatt hasonló mértékű nyereségre változtatta, s a londoni tőzsdemutató is megduplázta a kereskedés második felében a délelőtti szerény nyereségét.
Szerdán az derült ki, hogy olykor a német tőkepiacon is előfordul fontos, az árfolyamokat befolyásoló információk kiszivárgása. A Deutsche Bank (DB) kénytelen volt egy nappal a tervezett időpont előtt, már szerdán nyilvánosságra hozni harmadik negyedéves jelentését, mert a Reuters hírt adott a társaság eredményéről. A tavalyi profit az idén szeptember 30-ig majdnem felére olvadt, 303 millió euró lett. A bejelentést követően a társaság részvényei rövid idő alatt 4,5 százalékkal drágultak.
A pesti tőzsdén is hasonló hangulatváltozás történt, mint az irányadó piacokon. A negatív nyitás és a délelőtti kisebb erősödés után délutánra határozott élénkülés volt megfigyelhető, s a zárásra a vezető részvények – az OTP kivételével – nyereséget mutattak. A részvényszekcióban 5,8 milliárd forint forgalom volt, s ezzel az elmúlt három havi átlag már közelíti az ötmilliárdot, szemben a szeptember 11-e előtti 3,7 milliárd forinttal. Az ünnep előtti utolsó kereskedési napon – a keddihez hasonlóan – a Richter volt a leglikvidebb. A 2,3 milliárd forintos üzletmenetben 0,6 százalékkal drágult a papír. A délutáni hangulatváltásnak köszönhetően a Matáv és a Mol 2,7-2,7 százalékkal lett drágább. A távközlési papír kurzusa délelőtt még a negatív tartományban mozgott, ehhez hozzájárult az anyavállalatáról, a Deutsche Telecomról érkezett hír, amely szerint a DT 1,1 milliárd eurós veszteséggel zárta a harmadik negyedévét. A rendkívüli tételekkel korrigált hiány is eléri a 400 millió eurót. A német telefontársaság tavaly ilyenkor 8,4 milliárd euró nyereségről adott számot.
Halasztást szenvedett a szlovák IRB privatizációs döntése. A bank 22,99 százalékos részvénycsomagjának megvételére az OTP az esélyes, de a szerdai ülésén – az előzetes terv ellenére – nem került napirendre a kormány jóváhagyására váró szerződés. Az MTI pozsonyi tudósítójának jelentése szerint a halasztásra az ügyet nem érintő programváltozás miatt került sor. Az OTP változatlan esélylyel számíthat az ügy pozitív lezárására. A pesti tőzsdén az OTP-részvények szerdán 14 900 forintig süllyedtek, 0,6 százalékkal a keddi záróár alá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.