Bankot válthatnak a települések

Október végéig kellett nyilatkozniuk az önkormányzatoknak arról, hogy elégedettek-e a számlájukat vezető pénzintézettel, és határozniuk kellett arról is, hogy kívánnak-e bankot váltani.

Hírösszefoglaló
2001. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati piacon hagyományosan az OTP Banké a domináns szerep, amelyet a legnagyobb hazai hitelintézet újabb szolgáltatások folyamatos bevezetésével igyekszik megőrizni. A legutóbb közzétett adatok szerint az OTP kezelte ez év június végéig az önkormányzatok betéteinek mintegy 74 százalékát, 81,3 milliárd forintot, a hiteleinek pedig több mint 70 százalékát, 40,8 milliárd forintot. Erősítenek az önkormányzati piacon a takarékszövetkezetek: az önkormányzati betétek állománya 77,7 százalékos növekedés után ez év augusztus végére túllépte az ötmilliárd forintot. Az elmúlt évben a takarékszövetkezeteknek további önkormányzatokat sikerült számlavezetői körükbe vonni, így már közel 300 helyhatóság vezeti számláját takarékszövetkezetnél, a szektor a második helyet mondhatja magáénak ezen a piacon.
A Raiffeisen Bank is egyre nagyobb szerepet játszik az önkormányzatok finanszírozásában – adta hírül tegnap az MTI. A betéteket tekintve ez a hitelintézet már 6,5 százalékos piaci hányaddal bírt az idei év kilencedik hónapjának végén, míg az önkormányzatok hitelellátásában 10,7 százalékos volt a piaci részesedése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.