Bértárgyalás: feltételeket szab a SZEF

Csak azzal a feltétellel fogadható el számunkra a közszféra 2001-re vonatkozó inflációs bérkompenzációja, ha az összeg a jövő évi alapbérekbe is beépül – jelentette ki lapunknak Szabó Endre.

Bákonyi Ádám
2001. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke hangsúlyozta: a kormány háromszázalékos javaslatával szemben a konföderáció legalább négyszázalékos kompenzációt tart szükségesnek a közszférában. Hozzátette: amennyiben a kormány nem fogadja el a SZEF álláspontját, az „jelentősen megterhelheti” a kabinettel korábban kötött megállapodás biztosította konfliktusmentes viszonyt.
Mint ismert, a közelmúltban megalakult Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa november 6-án tárgyalja a szféra egyszeri keresetkiegészítésére vonatkozó kormányzati előterjesztést, amit az év közben megváltozott inflációs előrejelzés tesz szükségessé.
– A kompenzációval az árak folyamatos emelkedését kell korrigálni, ami szakmai és erkölcsi szempontből is csak úgy fogadható el, ha az beépül a jövő évi bérekbe, nem pedig jutalomként kerül kifizetésre – hangsúlyozta Szabó Endre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.