Csőcselék

Mármint mindazok, akik valaha valamiért kifütyültek egy baloldali vagy liberális politikust, esetleg a kettő közös halmazát, valamint azok is, akik éppen most teszik ezt, és azok is, akik a jövőben ezt tervezik tenni, vagy talán nem is tervezik, csak úgy spontán, a pillanat hatása alatt feltolul bennük az indulat, és fütyülnek, kiabálnak, hazaküldenek. Ezektől állandóan muszáj lenne elhatárolódni. Aki jobboldali politikust fütyül ki és küld haza, nos, az természetesen bátor civil, aki össztársadalmi véleménynek ad hangot, amikor jól megadja ezeknek. Van aztán a potenciális csőcselék, aki egykor civil volt, talán még most is az, de egy kóros pillanatában valamikor majd kitör belőle az elfojtott csőcs, és talán maga sem tudva, miért, de egy baloldali vagy liberális politikust, esetleg a kettő közös halmazát kezdi kifütyülni, továbbá hazaküldeni, esetleg nem is haza, mindenesetre el onnan, ahol éppen tartózkodik. No és természetesen fellelhető még a megtért csőcselék, aki valaha igen, de már nagyon nem, és most csakis bátor civilként viselkedik, amit abból lehet felismerni, hogy jól megadja ezeknek.
Ez a kerek definíció. Fontos még rögzíteni, szabad demokrata politikusok beszédírói számára, hogy a csőcselék szó a grammatikai látszat ellenére nem többes szám, tehát a „megjöttek csőcselék”, esetleg „kiabáltak csőcselék” kifejezések kerülendők.
Miután ezt tisztáztuk, tisztázzunk még valamit, figyelmen kívül hagyva a szokásosan harsány médiaközbeszéd hánytorgásait. 1956 egyetlen hősét sem fütyülték ki. Sem 2001. október 23-án, sem 2001. november 4-én, de még 1992. október 23-án sem. Ötvenhat hőseit nem szokás kifütyülni. Valóban volt fütty három nappal ezelőtt, és korábban is, de mindig kizárólag szocialista és szabad demokrata politikusok voltak a spontán koncert célpontjai, és soha nem 1956 hősei. Sőt valószínűleg és nemritkán ők fütyültek. Tudniillik, kedves Mécs Imre, ön, aki nagy rutinnal, fél kézzel csőcselékezik a parlamentben, nem hőse 1956-nak. Lehet, hogy újat mondtam, lehet, hogy meglepem önt ezzel, de higgye el, igazam van. Ön 1956-ban, a válságos pillanatokban igaz magyar ember módjára viselkedett és cselekedett, és én azokért a napokért, és ezt most nagyon komolyan mondom, mélységesen tisztelem önt. Önnek kitűnő esélye volt, hogy 1956 hőse legyen. De nem lett az. Merthogy, tisztelt Mécs Imre, 1956 hősének lenni nem azt jelenti, hogy az illető életének (és politikusról lévén szó: politikai tevékenységének) többi részét mintegy mellékesen megemlítjük, esetleg nagyvonalúan zárójelbe tesszük. 1956 hordaléka itt ringatózik velünk ma is, és egészen addig velünk lesz, amíg egy magyar él a világon. És ha az az egy magyar ön lesz, képviselő úr, akkor sem mondhatja el magáról, hogy 1956 hőse lenne. Mert nem az. Mert ön egy fontos szabad demokrata politikus. És 1956 hősei nem ülnek egy frakcióban hírhedt ávósok nyegle fiaival. 1956 hősei nem lépnek koalícióra pufajkás muszkavezetőkkel. 1956 hősei nem gyaláznak mindent, ami magyar. Mert ezek a dolgok definíció szerint kizárják egymást. Mert az áldozat nem kormányozhat együtt a gyilkosokkal. És ha megteszi: nem áldozat többé. Csak ávósok ágáló marionettje. Akit bizony kifütyülnek, és aki csőcseléket emleget és elhatárolódást követel ahelyett, hogy visszakeresné egykori önmagát, és rendet rakna az elvei között. Mert kell lennie még valaminek abból a Mécs Imréből, aki majdnem 1956 hőse lett. Tisztogassa meg egy kicsit azt a kopott régi körvonalat. Szóljon az élete
a szavairól, és ne fordítva. Ha így lesz, soha többé nem fogják önt kifütyülni. Ha nem, akkor viszont óvatosabban a csőcselékezéssel.