Jogerős az elsőfokú, adóhatóság által hozott határozat, de bírósági felülvizsgálata még folyamatban van – mondta Márton Attila, aki az APEH megállapításait tartalmazó összefoglalóból idézett.
Eszerint jelentős lehet azon cégek száma, amelyeket a Dunaferr-csoporthoz tartozó társaságok volt, illetve jelenlegi vezetői vagy alkalmazottai hoztak létre egy-egy részfeladat vagy tevékenység végrehajtására.
Az adónemek vizsgálata során kétmilliárd forint adókülönbözet feltárására került sor, amelyek döntő része befizetendő adóhiánynak minősült, és ezen összeg után mintegy 430 millió forint adóbírságot, mulasztási bírságot és késedelmi pótlékot szabtak ki. Egyes társaságoknál felszámolás miatti vizsgálat van folyamatban, négy cégnél a felszámolás miatti vizsgálatok összesen mintegy egymilliárd forint összegű adótartozás hitelezői igényként való bejelentésével zárultak.
A Dunaferr-csoport jogszerű és gazdaságos működését vizsgáló albizottság tegnapi ülésén Márton Attila, az albizottság elnöke közölte: az APEH-vizsgálatból kiderült, hogy az ellenőrzések nyomán büntető feljelentés megtételére is sor került az egyik kft. ügyvezetője ellen többrendbeli magánokirat-hamisítás és adócsalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A feljelentés következtében mintegy 10-15, a Dunaferr érdekeltségébe tartozó vállalat érintett lehet az ügyben.
Márton rámutatott arra, hogy az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága 1997-ben, már a vagyonkezelési szerződés érvényességi ideje alatt készített egy jelentést, amely olyan jogi aggályokat tartalmaz, amelyek már a szerződés előkészítésekor is megfogalmazódtak. Ezért az ÁPV Rt. akkor javaslatot tett a szerződés módosítására, ám az nem történt meg. Sőt, a Dunaferr vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződésben az ÁPV Rt. az elidegenítésen kívül minden jogáról lemondott.
Suchman Tamás (MSZP) közölte, hogy erre semmi sem kényszerítette az ÁPV Rt.-t, a célszerűség érdekében és a törvényi kereteken belül hozta meg döntését. Hozzátette: ő arra adott utasítást, hogy az ÁPV Rt. a vagyonkezelésbe adás egyik formáját dolgozza ki.
Ennek kapcsán az elnök elmondta, hogy már kért az ÁPV Rt.-től olyan dokumentumokat, amelyek a Dunaferr privatizációjának lehetőségeit vizsgálják, ám ilyen anyagot a mai napig nem talál az ÁPV Rt.
Márton Attila közölte: az ÁPV Rt. és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság dokumentumai szerint az Acél XXI. Kft. tagjai 1999. december 17-ig körülbelül 100 millió forint fix díjat vettek fel, ami nem függött teljesítményüktől. Ezen túl a tagok számlájára több mint 500 millió forint sikerdíjat utaltak át 1996-ban és 1997-ben.
Horváth István, a Dunaferr volt vezérigazgatója az albizottság korábbi ülésén azt nyilatkozta, hogy több mint egymilliárd forint sikerdíjat számláztak ki, ám az összegek kiutalása nem történt meg – emlékeztetett a fideszes politikus, akinek véleménye szerint a Horváth István által akkor elmondottak nincsenek összhangban a meghallgatása óta az albizottság tagjaihoz eljutott dokumentumokkal.
Végül a testület döntött arról, hogy ismételten meghallgatja Horváth Istvánt, a Dunaferr Rt. volt elnök-vezérigazgatóját és Csiha Judit volt privatizációs minisztert. Továbbá elfogadták a Suchman Tamás által már többször javasolt személyek meghallgatását is, így Chikán Attila és Matolcsy György, a Dunaferr fb egykori elnökei, O’sváth György, az Acél XXI. Kft. felügyelőbizottságának egykori elnöke és Németh Miklós, a Dunaferr gazdasági vezérigazgató-helyettese vagy Tóth László, a konszern vezérigazgatója is meghívást kap. Az albizottság határozata szerint a Dunaferr Rt. dönthet arról, hogy ez utóbbi két személy közül kit küld az ülésre.
Sinnert letaszították a trónról, Alcaraz a US Open bajnoka és az új világelső
