Az egyeztetés témája az volt, hogy miként lehetne elkerülni a tűzoltók veszélyességi pótléka miatt, november 8–11-re tervezett szakszervezeti demonstrációt. Lajtár József helyettes államtitkár elmondta: a veszélyességi pótlék ügye még nem zárult le, a tárgyaláson abban állapodtak meg, hogy a különböző problémákat együtt kezelik. Ez azt jelenti, hogy a két fél már nemcsak a veszélyességi pótlék, hanem a tűzoltók egyéb gondjainak megoldására is törekszik a tárgyalásokon – tette hozzá Lajtár József. A helyettes államtitkár ismertetése szerint a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) ügyvivő testülete juttatja el a tárcához a kérdések listáját, amelyekben jogszabályalkotással vagy -módosítással egyértelmű helyzetet kell teremteni.
– A HTFSZ már elkészítette és el is jutatta a tárcához öt pontból álló javaslatát – közölte lapunkkal tegnap Gálos Imre, a szakszervezet elnök-ügyvivője. Elmondása szerint a szervezet a tűzoltók szolgálati munkaidejének, pihenőnapjainak, illetmény- és pótlékrendszerének felülvizsgálatát, illetve a veszélyességi pótlék hatályának, mértékének és illetékességének átlátható meghatározását kéri a minisztériumtól. A HTFSZ a kedden esedékes ügyvivő testületi és demonstrációs bizottsági ülésen, a BM válaszától függően alakítja ki álláspontját a tervezett demonstrációval kapcsolatban. – Ettől függetlenül jövő hét pénteken mindenképpen tárgyalóasztalhoz ülünk a tárca képviselőivel – mondta Gálos. Hangsúlyozta: megállapodáshoz közeli helyzet esetén a HTFSZ kész akár egy nappal a tervezett megmozdulás előtt lefújni az akciót.
*
A Belügyi és Rendvédelmi dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) üdvözli a kormány azon döntését, miszerint a rendvédelmi szerveknél dolgozó hivatásos állományú munkavállalók részére 2002. január elsejétől végrehajtja a köztisztviselői törvény biztosította illetményrendszer százszázalékos beállását – áll a szervezet közleményében. A BRDSZ ugyanakkor „az egyenlő munkáért egyenlő bért” elv alapján követeli, hogy a területen dolgozó nem hivatásos állományú közalkalmazottak és köztisztviselők is részesüljenek a bérfejlesztésből.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
