Fészkek

Szinte naponta nyílnak új és felújított kávézók, kávéházak, egyesek a régi kor szellemét kívánják felidézni, míg mások a modern kor igényeit kiszolgáló üzleteket nyitnak. Gyakran látjuk a cafe, kávézó, kávéház feliratot egy-egy üzlethelyiségen, de általában ezek egyszerre kávézók, éttermek, cukrászdák és kocsmák, mégis mindegyik egyedi hangulatot kíván teremteni. Biztató az a tendencia, hogy a Liszt Ferenc téren és a Ráday utcában már teraszos, barátságos kávézószigetek alakultak.

Manapság egyre több fiatal álma egy saját kávéház, olyan, ahova reggel, munka közben és főként munka után betérnek a barátok, ahol mindenki mindenkit ismer, de törzshelye lehet bárkinek, aki éppen azt a közösséget, zenét kedveli. A Kertész utcában alig egy hónapja megnyílt Szimpla tipikus példája ennek az új keletű önmegvalósításnak.

Három fiatal, akik addig internetes céget vezettek, a megfelelő pénzügyi feltételek megteremtése után nekiláttak egy régi lakatosműhely kávézóvá alakításának. Saját kezűleg készítették el a galériát, ők festették a falakat, a székeket, asztalokat pedig lomtalanításból és barátoktól szerezték. „Ez AS (ahogy sikerül) design, ettől lett ez a hely otthonos és természetes. Mindenki hoz valamit: gyertyatartót, kaktuszt, szőnyeget, most kaptunk egy műanyag nyulat is” – magyarázta Kiss Attila, az egyik tulajdonos. Mesélte, hogy Berlinben látott hasonló hangulatú kávézókat, eredetileg ott akartak galériabolt-kávézót nyitni. „A különbség az, hogy amikor Berlinben megkérdeztük a hivatalos szerveket, miként nyithatnánk kávézót, a kezünkbe nyomtak egy papírt, amelyen részletes leírás volt arról, milyen engedélyeket és hol kell beszerezni, ez mennyibe kerül és mennyi időt vesz igénybe. Ezzel szemben itthon az engedélyeztetés során nem tudsz előre semmit, folyamatosan derül ki, hogy miféle papírokra van még szükség, vagy min kell változtatni. Az önkormányzattól, a közművektől, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól, a tűzoltóságtól, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségtől kell használatbavételi engedélyt kérni.”
Nem véletlen azonban, hogy mégis egyre több vállalkozó nyit kávézót, üzletet látnak benne, hiszen ezek a helyek majdnem mind állandóan tele vannak. Az emberek szívesen ülnek be a kávéházakba, hiszen a kocsmatöltelék nem igazán pozitív fogalom, ezzel szemben, ha valakinek törzsasztala van, vagy csak állandó látogatója valamelyik kávéháznak, az divatos, polgári képet ad magáról.
Az új kávéházi kultúrát persze egyelőre nem a családias hangulat és a törzsvendégek jellemzik elsősorban, hanem a naponta betérő tömegek. Ott lehet üzleti tárgyalásokat folytatni, barátokkal társalogni, randevúzni, buliba vagy színházba indulás előtt találkozni. A „második otthon” kifejezés, amely a századelő kávéházait jellemezte, már nem tipikus vonása a mai helyeknek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezeken a helyeken nincsenek törzsvendégek, de a látogatók zöme alkalmi betérő.
A Liszt Ferenc tér eredeti színfoltot varázsolt Budapestre. Az egymást érő kávézók teraszain a székek az egész teret betöltik, mégis mindegyik sajátos „egyéniséget” képvisel, a bohémtól a yuppie-ig minden réteget kiszolgálnak. A tér legrégebbi kávézója, az Incognito kicsit hangos zenével fogadja leginkább laza macsókból álló közönségét. A Pesti Est Cafe modern kialakítású bohémtanya, ahol sok művész fordul meg. A Buena Vista ötvözi az éttermet, a kávézót és a sörözőt, a terasz székei itt a legkényelmesebbek. A Mediterrán félhomállyal és zenével várja főként egyetemistákból álló vendégeit. A még újnak számító Cafe Vian azt írta egyik hirdetésében: „Ha józan beszélgetésre vágysz egy forró éjszaka után, reggelizzetek együtt!” A hely egyébként túl igényes. „Itt mindegyik hely egy apró világ, amelynek megvan az állandó vendégköre” – magyarázta Gelencsér Tünde, a Liszt Ferenc téri vendéglátóegységeket összefogó Broadway Egyesület titkára. Szerinte a plazakultúrával párhuzamosan alakult ki az új kávézós kultúra, melyre legalább ugyanakkora igénye van a fiataloknak.
Az egyesületre egyébként azért volt szükség, mert segítségével könnyebben tudják képviselni az üzletek érdekeit a lakókkal és az önkormányzatokkal szemben. Budapesten szinte az összes kávézótulajdonos – főként akiknek teraszuk is van – arról panaszkodott, hogy nagyon nehéz megegyezni néhány harcos kedvű lakóval, hiszen ha tiltakoznak az esti hangoskodás miatt, az önkormányzat korai zárást rendel el a teraszokra. Márpedig a nyári éjszakában nagy igény van ezekre a kellemes, olaszosan nyüzsgő terekre. Nyilván a fentiek következménye, hogy a Liszt Ferenc téren és a másik kávézószigeten, a Ráday utcában is jelentősen megnövekedtek a lakásárak. A Broadway Egyesület saját biztonsági őröket alkalmaz, továbbá nagy figyelmet fordít az utca tisztán tartására és a zöldterület igényes kialakítására.
A Ráday utcai vendéglátóhelyek is megalapították saját egyesületüket, a Ráday Sohót. „2001-et írunk, ennek ellenére a régi idők szellemét kívánjuk felidézni” – mondta Biliczki Sándor, az egyesület elnöke. A legnagyobb bánatuk, hogy a teraszokat korán kell bezárni, és hogy a Ráday utca továbbra sem ideális hely az ücsörgésre, hiszen buszok és autók pöfögnek a szűk utcában.
A Ráday utca egyébként mindig szórakozónegyednek számított, de mostanra jelentősen emelkedett a kávézók, bárok, éttermek színvonala, és évről évre új helyek nyílnak. Az egyik legrégebbi, mégis új szellemet képviselő Paris-Texas „ősapja” a XXI. századi kávéházi kultúrának, hiszen az elsők között vezették be a modern stílust, a vitrinben ülő vendégeket és az új zenét.

A Ráday utcai kávézók sorába tartozik a Star Cafe, a Cafe Sentimento, a Cafe Mojito, a Soul Cafe, az elegáns és kényelmes Time Cafe és a nemrég nyitott, otthonos hangulatot teremtő Cafe on the Road, valamint a régi kávéméréseknek megfelelő Coquan’s Babkávéház.
Ugyancsak szórakozónegyed van kialakulóban a Mikszáth Kálmán tér és a Krúdy Gyula utca környékén. Az ázsiai ihletettségű Darshan Cafe és udvar főként gimnazisták, egyetemisták, zenészek találkozóhelye. Csonkics Károly, a kávézó tulajdonosa elmondta, hogy nem az ázsiai kávézási szokásokat akarják meghonosítani, mindössze biztosítani akarják a betérő közönség számára, hogy nyugodt körülmények között folytathasson eszmecserét. A darshan egyébként hindu vallásfilozófiai fogalom, amely az igazságkeresésre irányuló gondolkodásmódot és életszemléletet jelenti.
A Várnegyed két legkarakteresebb kávézója a régi Ruszwurm, amely cukrászdaként is funkcionál, és a Cafe Miro, amely az új stílust követi. Egyedi, bohém légköre a plazákban nyitott üzleteiben is érvényesül.
A budapesti kávézók számáról az önkormányzatok sem tudnak felvilágosítást adni, hiszen több olyan is akad, amelyik cukrászdaként, bárként vagy étteremként van bejelentve, azt azonban az önkormányzatoknál és az ÁNTSZ-nél is megerősítették, hogy a kávézók száma évről évre növekszik. „Ezeket a modern kávézókat öszvéreknek érzem – mondja Saly Noémi, a Magyar Kávéház Alapítvány elnöke –, egyszerre akarnak mindent, azt hiszik, hogy minél több szolgáltatást adnak, annál több embert fognak becsalogatni. A különböző szolgáltatások azonban kioltják egymást. Aki nem szereti a hangosságot, nem fog beülni, hiába van ötvenféle újság, hiszen nem lehet nyugodtan ülni és beszélgetni.” Saly Noémi szerint azonban üdvözlendő jelenség, hogy bevonják a fiatalokat a kávéházi kultúrába. A modern kávézók felemásságának más oka is van, ugyanis alkoholt árulni csak szigorú feltételek mellett – például az iskoláktól több mint kétszáz méter távolságra – lehet. Ezt a szabályt csak akkor lehet enyhíteni, ha melegkonyhája is van az üzletnek. Ebben az esetben étteremként is működnek. A kocsmát és a kávézót is nehéz elhatárolni egymástól, hiszen már annak idején is ittak alkoholt a polgárok a kávéházakban, sőt sokszor hajnalig mulatoztak. Ugyanígy péntek, szombat estére kocsmahangulata lehet bármelyik mai kávézónak, még akkor is, ha komoly hangsúlyt fektetnek a kultúrára, kiállításoknak, koncerteknek adnak helyet.
Az Írók Boltját a híres Japán kávéház egykori helyén alakították ki, és a vásárlás sajátos módját hozták divatba. A boltban asztalokhoz lehet ülni, kávét-teát ihatnak a vásárlók, és lapozgathatják a könyveket. Hetente többször tartanak könyvbemutatót. Ugyanezt az elgondolást valósítja meg igen sikeresen, családias légkörrel a vári Litea. Ma azonban az internetkávézók korát éljük. Már több mint harminc helyen kávézhatnak és internetezhetnek a budapestiek. Saly Noémi szerint érdekes, hogy éppen a legmagányosabb tevékenységet, az internetezést kötik össze a kávézással. Ugyanakkor az Andrássy úti Eckermann elsősorban kávézó, és a közönségnek csak kis része használja a helyet internetezésre, akkor is játszanak vagy e-mailt küldenek.
Nem lehet kihagyni a kávéházak felsorolásából a még ma is működő kis presszókat, így a tojásrántottát is kínáló Bambit, a Böszörményi úti Tik-Takot vagy a Ferenciek terén az Ibolyát. A kiégett műanyag csipketerítő, a mozaikkockás fal, az unott pincérnő és az állandóan gőzölgő kávégép hangja kellemes, nosztalgikus hangulatot teremt az emberben. A hatvanas–hetvenes években az írótársaságok leginkább mégis presszókba jártak. Főként a Luxorba és a Nárciszba, valamint a Belvárosi eszpresszóba. Persze nem volt más…

Az újraéledt régi vagy a régi hagyományt éltető kávéházak sorába tartozik többek között a Centrál, a New York, a Váci utca kávéház és a Remíz. Ebben a pasaréti kávéházban valóban század eleji hangulat fogadja a betérőt. A Múzeum kávéház, az Astoria Szálló kávéháza és a Pilvax átélte a korok viharait, és ma is régi formájukban működnek.
A kávéházi csúcs 1896-ban, a millennium évében volt, amikor majdnem ezer kávéház és kávémérés jutott a nyolcszázezer lakosú Budapestre. Minden szakmának volt saját törzsasztala. A művészetből akkor sem lehetett megélni. Annak idején az egyik kávéházas azt mondta, hogy ahova a híres írók és költők járnak, oda járnak a szép nők, és ahova a szép nők járnak, oda járnak a gazdag férfiak. Ezek a kávéházak a pesti polgárságból éltek. Akkoriban a kávéháznak legalább százötven négyzetméter alapterülete, négy méter belmagassága, utcaszinten lévő üzlete és két biliárdasztala kellett hogy legyen. Amelyik üzlet ezeknek a kritériumoknak nem felelt meg, az csak kávémérésnek számított.
A vendégek otthonuknak tekintették a kávéházakat. Kosztolányi ír az úgynevezett haldoklók kávéházáról, ahova sok nyolcvanéves öregúr járt, és amikor valaki elmaradt, kitűzték a fekete zászlót, mert minden törzsvendégnek járt a fekete zászló. Ennél megrendítőbb történet annak a magányos, öreg színésznek a legendája, aki éjjel-nappal a New Yorkban üldögélt, és amikor meghalt, a kávéház tulajdonosai – a Harsányi fivérek – az ő márványasztalából készíttettek neki sírkövet.
A régi kávéház-tulajdonosok között sok nagy műveltségű ember volt, akik olvasták a törzsvendégek tárcáit és könyveit. Gyakran a kávéházban akadtak támogatókra az írók és költők. Petőfi első kötetének kiadását például egy kávéházban megismert kalaposmester finanszírozta. Az asztaltársaságokat 1950-ben Rákosi rendelettel oszlatta fel.