Vasárnap délelőtt Mádl Ferenc köztársasági elnök emléktáblát avat a Budapesti Fegyház és Börtön területén lévő kisfogházemlékhely átadásának alkalmából. Az eseményen részt vesz Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az egykori politikai foglyok nevében Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) elnöke tart megemlékezést. A köztársasági elnök részvételével este nyolckor Emlékezés – az áldozatok előtti tiszteletadás ünnepe címmel koncertet rendeznek a fővárosi Szent István-bazilikában.
Délután háromkor koszorúzást tartanak a Nemzeti Pantheon 21. parcellájánál a Fiumei úti temetőben, ahol koszorút helyez el Mádl Ferenc köztársaság elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke és Dávid Ibolya igazságügy-miniszter. A fővárosi önkormányzat nevében Demszky Gábor főpolgármester koszorúz.
Fél tizenkettőkor a Honvédelmi Minisztérium és a Történelmi Igazságtétel Bizottság Katonai Szervezete rendez koszorúzást az 1956-os forradalom és szabadságharc jutadombi katonahőseinek emlékére a XXIII. kerületben a Helsinki úti emlékműnél.
A Magyarok Világszövetsége, a Honfoglalás 2000 Egyesület és az ’56-os Magyarok Világszövetsége délután három órakor tart ünnepséget, amelyen Moyses Mártonra emlékeznek a Batthyány-örökmécsesnél. A fiatal mártír a román kommunista diktatúra elleni tiltakozásul 1970-ben felgyújtotta magát a brassói pártközpont előtt.
Délelőtt tízkor lesz a Szövetség a Hazáért Egyesület emléktábla-avató ünnepsége a volt Kilián-laktanya homlokzatánál. Délben gyertyagyújtást tartanak az ’56-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére a Corvin közi Bajtársi Közösség rendezésében a Corvin közben. Este hat órakor a Politikai Elítéltek Közössége megemlékezést tart a Petőfi híd budai hídfőjének déli oldalán, a Magyar Szentek temploma mellett.
Délután négykor a Pofosz, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és az ’56-os Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete az 1956-os forradalom utáni megtorlások áldozatai sírjánál megemlékezést tart és gyertyát gyújt Miskolcon, a Hősök temetőjében.
Veszprémben a polgári pártok és civil szervezetek megemlékezésén a veszprémi várban, a Brusznyai-emléktáblánál mond ünnepi beszédet Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke.
Iván Kovács László, a Corvin közi felkelőcsoport első parancsnoka tiszteletére emléktábla-avató ünnepséget rendeznek Debrecenben, a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola előtt. Délelőtt tízkor koszorúzási ünnepség lesz Debrecenben, a köztemetőben lévő kopjafánál, 11-kor a honvédtemetőben és 11.30-kor a Kossuth- laktanyában.
Délután négykor az MSZP szolnoki szervezete koszorúzással emlékezik a november 4-i eseményekre Szolnokon, a tiszaligeti emlékműnél. Délelőtt tízkor koszorúzási ünnepséget tartanak a nyíregyházi mártírok sírjánál, az északi temetőben.
***
NAGY IMRE-DOMBORMŰVET AVATTAK NYÍREGYHÁZÁN. Nagy Imre bronz domborművét avatták fel tegnap Nyíregyházán, a mártír miniszterelnökről elnevezett tér egyik épületének falán. A Nagy Imre Társaság szabolcsi szervezete és a városi önkormányzat gyűjtésének köszönhető, hogy elkészült a dombormű. Csabai Lászlóné polgármester arra emlékeztetett, hogy 1956-ban az emberek a demokráciáért, a többpártrendszerért emelték fel szavukat, s a forradalom élére állt Nagy Imre, aki haláláig hű maradt erkölcsi elveihez. Lakatos István, a Nagy Imre Társaság megyei elnöke az ’56-os szervezetek helyi összefogását emelte ki az ünnepségen.
Lengyel dróntámadás: Moszkva bejelentése fordulatot hozhat
