Temetni jöttem, nem dicsérni, egy pártot, amely soha nem látott törvénysértéseket követett el – kezdte tájékoztatóját a kisgazda politikus, aki az elmúlt tíz év egyik legnagyobb belpolitikai botrányának és pénzügyi panamájának nevezte az 1998-ben az SZDSZ-nél történteket. Véleménye szerint a szűk pártvezetésen kívül ma senki nem tudja, hogy mennyiért kelt el a Mérleg utcai székház, illetve miből finanszírozták a szabad demokraták az 1998-as választási kampányukat. Horváth Béla hangsúlyozta: az SZDSZ a három évvel ezelőtti pénzügyi beszámolójában azt állította, hogy 450 millió forintot költött a kampányra, holott 1998 végére 800 millió forintos adósságot halmozott fel. – Mérleghamisítás, valamint a párttörvény durva megsértése nélkül az SZDSZ nem tehette meg, hogy majd kétszer annyit költött a választási kampányra, mint amennyit a mérlegében bevallott – fogalmazott a kisgazda képviselő.
– Az SZDSZ a pénzügyi beszámolójában be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra, és ezt a párthoz közel álló cégeken keresztül finanszírozta. A törvénysértő ügyletekben fontos szerepet játszott a Mérleg utcai székház, mint a kölcsönök fedezete – állította a politikus. Megjegyezte: az SZDSZ nem egyszerűen csak egy politikai párt, mivel a „kampány tartozásait bonyolult elszámolási ügyletekkel csoportosítgatta, időnként követelést engedményezett, illetve vásárolt, és a 800 milliós adósság felszámolása során bűnt bűnre halmozott”.
Horváth Béla úgy látja: az SZDSZ akkor is megsértette a párttörvényt, amikor a párt által alapított City-Ház Kft. jogutódját megvásárló SZDSZ-es Mérlegház Kft.-vel olyan szerződést kötöttek, hogy az új tulajdonos részvénytársasággá alakítja a céget, amelybe a párt jogosult delegálni a tisztségviselők felét.
Azt is rögzítették, hogy az SZDSZ 2000 december végéig piaci értéken visszavásárolhatja a részvénycsomagot, holott a párttörvény szerint erre sem lett volna lehetősége.
Horváth Béla kitért az SZDSZ „ingatlanpanamáira” is, amelyekkel a kisgazda honatya szerint a párt megsarcolta a fővárosi és a zuglói önkormányzat vagyonát. – Miért vásárolhat mélyen a forgalmi értéke alatt fővárosi ingatlant a Duna Plazába is befektető izraeli Julius Ofer-csoport? Milyen kapcsolatban áll velük az SZDSZ, és milyen gazdasági érdekeket képvisel a párt a parlamentben? – tette fel a kérdéseket Horváth Béla. Kifejtette: az SZDSZ Mérleg utcai székházát a valós értékén, 250 ezer forintos, míg a főváros által eladott, mellette lévő Zrínyi utcai önkormányzati ingatlant csupán 90 ezer forintos négyzetméteráron adták el ugyanannak az izraeli befektetőcsoportnak. – Ezt követően az SZDSZ-nek mindössze 38 ezer forintot kellett kifizetnie négyzetméterenként a zuglói új székházért – tette hozzá a képviselő. Horváth Béla megjegyezte: a törvény alapján ügyészi indítványra egy pártot fel lehet oszlatni, s amennyiben az Állami Számvevőszék derít fényt a súlyos törvénysértésekre, ennek elnöke is indítványozhatja a bírósági eljárást.
***
A SZABAD DEMOKRATÁK szerint Horváth Béla kijelentései vagy tudatos hazugságok, vagy félrevezették a politikust. – A szenzációsnak szánt „leleplezés” a Magyar Nemzet és a Magyar Televízió A Hét című műsora által már egy ideje folytatott SZDSZ-ellenes kampány szerves része – reagált a párt sajtóirodája a kisgazda politikus által elmondottakra. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke lapunknak tegnap úgy nyilatkozott: a kisgazda képviselő dokumentumait még nem tudták tanulmányozni, de „látatlanban” is biztos abban, hogy azok nem igazolják Horváth Béla állításait. – Sem mérleghamisítást, sem más törvénysértést nem követtünk el – hangsúlyozta az SZDSZ elnöke. – Horváth Bélának – aki kikopott az MDF-ből, majd Torgyán József táskáját hordozta, most pedig a Fidesz-lista egyik helyéért kétségbeesetten rágalmaz – helyt kell állnia kijelentéseiért – fogalmazott Kuncze Gábor. A szabad demokrata politikus nyilatkozatára reagálva Horváth Béla csupán annyit mondott: „szellemi betyárság.”
Szlovén kormányfő: teljes mértékben elfogadhatatlan Oroszország lengyel légtérbe való behatolása
