A politikus minden állítását okiratokkal támasztotta alá, és jelezte: az Állami Számvevőszékhez, a legfőbb ügyészhez, a belügyminiszterhez valamint a pénzügyi tárca vezetőjéhez fordul az ügyben. Megjegyezte: a párttörvény értelmében lehetőség van arra, hogy az ügyészség indítványozza az SZDSZ feloszlatását.
A törvénysértések között említette a kisgazda politikus, hogy a párt a három évvel ezelőtti pénzügyi beszámolójában 450 millió forint kampányköltséget vallott be, 1998 végére viszont 800 millió forint volt az adóssága. Arról is beszámolt, hogy az SZDSZ az „ingatlanpanamákkal” megsarcolta a fővárosi és a zuglói önkormányzat vagyonát.
A szabad demokraták szerint Horváth Béla politikai célzatú, alaptalan rágalmakat fogalmazott meg. Kuncze Gábor pártelnök elmondta: a politikus által bemutatott dokumentumokat még nem látták, de biztosak abban, hogy az nem nem tartalmaz bizonyítékokat, mivel az SZDSZ nem követett el törvénytelenséget.
Orbán Viktor: Egymillió új munkahelyet hoztunk létre, Hadházy Ákosnak is jutott egy + videó
