Kamatcsökkentés a bankoknál

Kamatcsökkentési hullámot indított el a bankoknál a kormány döntése, melynek értelmében két százalékponttal emelkedett e hónap elsejétől az új lakások építéséhez felvehető hitel kamattámogatása. Az igénybe vehető adókedvezményekkel együtt minimálisra mérséklődtek a lakáskölcsönök adósokat terhelő költségei.

Barát Mihály
2001. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sorban jelentették be lakáshitel-kamataik csökkentését az elmúlt napokban a bankok: a drasztikus mérséklődés a tovább növelt központi támogatásnak köszönhető. A kamatcsökkentésen túl a pénzintézetek az eddigieknél is rugalmasabb konstrukciókkal igyekeznek magukhoz csalogatni az ügyfeleket, és kihelyezéseik dinamikus növekedését várják.
Tegnaptól az OTP Bank kiegészítő kamattámogatásos forráshitele három százalékkal olcsóbban, a jelenlegi 5,75 százalék helyett 2,75 százalékos éves kamat és 1,75 százalékos kezelési költség mellett igényelhető. A támogatás nélküli forráshitel kondíciói néhány hónapon belül, az OTP jelzálogbankjának keretei között mérséklődhetnek majd, a modellszámítások szerint 2–2,5 százalékkal. A tavaly bevezetett Lakáshitel 2000 kiegészítő kamattámogatásos kölcsönnél az OTP Bank a kormányrendelet módosítása alapján kétszázalékos kamatmérséklést érvényesít. Az egy- százalékos kezelési költség nem változik, a jelenlegi hétszázalékos éves kamat azonban öt százalékra csökken november elsejétől. A forráshitel-konstrukciókkal az idén augusztusban lépett piacra az OTP Bank, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ezt a portfóliót működése megkezdésekor átveszi majd jelzáloghitel-intézete.
A Földhitel és Jelzálogbank MTI-nek adott tájékoztatása szerint az eddigi 5,5 százalékról 3,9 százalékra mérsékli az új lakások vásárlásához és építéséhez nyújtott kölcsöneinek kamatát. A kamatokon túl az ügyfeleknek továbbra is 1,5 százalék kezelési költséget kell fizetniük, ami tartalmazza a hitelfedezeti életbiztosítás díját is. A használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére nyújtott kölcsön kamata ötéves kamatperiódus esetén évi 8,5 százalék lesz. Az évente változó kamat 10,1 százalékos. Az FHB ügyfeleinek a jövőben is lehetőségük lesz a futamidő első három évében csökkentett összegű törlesztésre. A kamatok állami támogatásának növekedése visszamenőleges hatályú, ezért az FHB erről levélben értesíti valamennyi ügyfelét, aki 2000. február elseje után új vagy használt lakására államilag támogatott kölcsönt vett fel. Az értesítéseket, amelyek tartalmazzák az új kamatokhoz kapcsolódó törlesztő részleteket is, december 31-ig küldik ki az ügyfeleknek.
A Postabank több mint felére csökkenti kiegészítő kamattámogatásos lakáshiteleinek kamatát, melyek így az eddigi évi 5,95 százalékról 2,75 százalékra mérséklődnek. A pénzintézet lapunkhoz küldött közleménye szerint a hitel a Postabank rugalmas konstrukcióinak köszönhetően akár a jövedelem vizsgálata nélkül is felvehető, és mértéke elérheti a lakás vételárának vagy építési költségének teljes összegét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.