Hiába demonstrált tegnap Karsai József battonyai gazdálkodó, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) vitt 5 tonna kukoricáját nem vette át Vonza András agrárminiszter, a szállítmányt így a Fővárosi Állatkertbe szállította.
Karsai – aki 1998-ban búzaégetési akciója révén vált ismertté – petíciót nyújtott át az FVM képviselőinek, amelyben a kukorica felvásárlásának napokon belüli megkezdését, és a korábban terményüket olcsóbban értékesítő termelők kártalanítását követeli. Karsai kijelentette: amennyiben november 28-ig nem kezdődik meg az állami felvásárlás, akkor Békés megyében útlezárásos demonstrációt szervez, ami akár országossá is válhat. Imrédy Szabolcs, az agrártárca szóvivője az MTI-nek elmondta: az intézkedést megelőzően tárgyalt az FVM a Gabona Terméktanáccsal, ezt követően hozták meg a döntést, s az állami felvásárlás decemberben kezdődik meg. A szóvivő ígérete szerint Karsai József a minisztérium hivatalos ügyrendje alapján napokon belül választ kap petíciójára.
Csak politikai szempontokkal magyarázható Karsai Józsefnek, az MSZP agrárpolitikusának kukoricaakciója – jelentette ki tegnap Pokorni Zoltán. A Fidesz elnöke emlékeztetett rá: a kormány döntése értelmében az agrárminisztérium cégein keresztül 18 ezer forintos tonnánkénti áron felvásárol félmillió tonna kukoricát. Szerinte ez jelentős segítség a nehéz helyzetben lévő gazdáknak. Megjegyezte azt is: az intézkedés hatására megmozdult a piac, a tőzsdén is emelkedett a kukorica ára. Így jó esély van arra, hogy minden gazda értékesíteni tudja a termést – fűzte hozzá.
Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje tegnap azt nyilatkozta: a demonstrációról nem egyeztetett Karsaival. Annak módját nem kívánta minősíteni, ám a helyzet elleni tiltakozást indokoltnak tartotta.
*
A gazdálkodó kijelentését az országos demonstrációs bizottság elnökeként tette, de mint ismeretes, Karsai MSZP-színekben szándékozik indulni a választásokon, így érthető, hogy akcióit az MSZP és – információnk szerint – egy gabonakereskedelemben érdekelt, a tőzsdén is jelen lévő cég finanszírozza. Úgy tudjuk, a cégnek jelentős kieséseket okoz, hogy a termelők kihátrálnak, illetve kihátráltak a 18 ezer forintos állami felvásárlás hírére az alacsony áron megkötött szerződésekből. A termeltetési szerződések nagy részének érdekessége: azokat ugyan még tavasszal megkötik a gazdákkal a felvásárlók, de az átvételi árak helyét üresen hagyják, a számokat csak a betakarítás kezdete előtt néhány nappal írják be, szinte tetszés szerint. A helyzetet súlyosbítja, hogy a felvásárlók előre kibérlik a gabonaraktárakat, ám azokban nem helyeznek el terményt. Ha saját tárolókapacitás nem áll – s általában nem áll – a termelők rendelkezésére, kénytelenek a cégek által kínált nyomott áron túladni gabonájukon.
Szoboszlai csapattársa elárulta szabadrúgásgólja titkát, hiába szóltak neki
