Teszi mindezt azért, mert a Magyar Szocialista Párt felkérte, segítsen kidolgozni az MSZP külgazdasági, nemzetközi és EU-kapcsolatokra vonatkozó programját, illetve szervezzen szakmai vitákat a programról. Egész embert kívánó, nagy léptékű feladat az ilyen, egyszerre nem lehet autókonszernt képviselni meg uniós kapcsolatokat ápolni, így aztán szegény Fazakas Szabolcs válaszút elé került, autóipar vagy a Köztársaság tér. Döntött a pártfegyelem.
Ugyanígy cselekedett annak idején Medgyessy Péter és Németh Miklós bankár is. Őket is magukhoz intette a Párt, mire szemvillanás alatt kirúgták maguk alól a kárpitozott fotelt, becsapták a párnázott ajtót, s már indultak is haza a hívó szóra, mint Lenkey huszárszázada annak idején. (Csak ők nem lóháton jöttek.) Párthűség mindenekelőtt. Arról nincs hír, jár-e valami honorárium a szakértőségért, illetve kárpótolja-e a Párt a széftől eltávozó banki embereket, akiknek ezentúl nem kamatlábakat kell majd számolniuk meg hiteligényeket elbírálniuk, inkább azon lesznek, minél több megkampányolt nyugdíjas kapjon ingyenes vízhajtó tablettát, a térden meglovagoltatott unoka pedig medvecukrot.
Elképzelni is szörnyű, mi lesz, amikor a Belügyminisztérium választási irodája közzéteszi jövő tavasszal a végeredményt, amely szerint a tudományos baloldalt elverték, mint nyári zápor a libák nyomát.
Aggódom Fazakas Szabolcsért, ott volt szegénynek egy jól fizetett, fix állása, ebédjegy, munkaruha, SZOT-beutaló, miegyéb – erre megfőzik erre az MSZP-dologra, ami nagyjából olyan, mint a kutya vacsorája. Sőt. A kutya biztosabb lehet a dolgában.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
