Lakossági fórum

Valami visszafogott, békés cikket kért tőlem a szerkesztő, legyen benne minél több ősz, madárfütty és gyermekkacaj, kerüljem nagy ívben Medgyessy Péter harmincmillióját, Horn Gyula szitkozódásait, még Friderikusz (Sztár) Sándor csőcselékmonológjára se reagáljak.
El is mentem mindjárt szódás Sándor szikvízkészítő kisiparoshoz, ő errefelé a szellemi kiindulópont, a nála folytatott beszélgetésekből lehet következtetni a BUX-index alakulására, de még arra is, melegfronti hatás várható-e másnap, vagy tanácsos jégeralsót ölteni.
Éppen a legjobbkor érkeztem a helyszínre, egy őszbe hajló férfi arról tartott székfoglaló beszédet, miért volt nekünk annyira nagyon jó a Kádár-korszak, és miért roppantotta meg az ország gerincét a nemzetromboló Orbán-kormány. Jó harsányan beszélt a szónok, a mondatvégeken fölvitte a hangsúlyt, mindjárt utána leeresztette, a bekezdések legvégén pedig toppantott egyet a spiccvasával. Csönd és szürkület ereszkedett a helyiségre, a jelenlévő hallgatóság valószínűleg a szöveget elemezte, illetőleg a sörét kortyolta, ami úgyszintén gátolja az egyidejű hozzászólást.
A baloldal egy másik képviselője emelkedett szólásra, rövid bevezető után rátért a háromhatvanas szövegre, majd Kádár János érdemeit kezdte el fejtegetni, sőt, Marosán (Buci) György munkásságát is beleszőtte a beszédbe, aki állítólag karakán ember volt, ötvenhat decemberében például azt mondta a sztrájkoló salgótarjáni bányászoknak: nem tárgyalunk – lövünk. És lőttek is… Ő volt ám a férfi, tájékoztatott a munkásmozgalom itt felejtett harcosa, aki ebben a pillanatban hasonlított is a legendás szónokhoz, vörös volt a feje, az erek meg csak úgy lüktettek a halántékán.
Magam is hozzászóltam volna a vitához, ám sietnem kellett haza, hogy valami visszafogott békés cikket írjak, ahogyan azt a szerkesztő kérte.