Peresznek a Maariv című napilapban közölt nézetei éles ellentétben állnak a koalíciós kormány vezetőjének, Ariel Saronnak az álláspontjával. A lap Peresz és Jasszer Arafat palesztin vezető e hét végére tervezett spanyolországi találkozója alkalmából készített interjút a külügyminiszterrel. Peresz egy kérdésre válaszolva kijelentette: a Gázai övezetben és a Jordán folyó nyugati partján néhány zsidó telepet ki kell üríteni – nem egyszerűen a palesztinoknak tett engedményként, hanem mert egyes telepek miatt újra és újra fellángol a harc, és e telepeknek nincs jövője. Az 1967-es háborúban Izrael által elfoglalt területeken létesített telepek jogszerűségét a nemzetközi közösség nem ismeri el. „Ha én lennék a kormányfő (…), akkor is megkezdeném a béketárgyalásokat, ha nem csitulnak el a harcok, hiszen (…) nem lehet a tüzet csak tűzzel eloltani” – idézte Pereszt a Maariv.
Saron a jobboldal bírálatai ellenére hozzájárult, hogy Peresz e hét végén részt vegyen a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken rendezendő gazdasági konferencián. Peresz közölte, hogy a konferencia alkalmából nem folytat érdemi tárgyalásokat Arafattal, de találkozik vele.
Az izraeli hadsereg vezetése pénteken bejelentette, hogy elhunytnak tekinti a libanoni Hezbollah szervezet által 2000 októberében elrabolt izraeli katonákat. Az izraeli hadsereg legfőbb lelkésze, a tábornoki rangot viselő Israel Weiss rabbi közleményben jelentette be, hogy a három katonát a továbbiakban elhunytnak tekintik. A katonák Izrael északi részén, a Libanon és Szíria által vitatott hovatartozású Seba területen estek fogságba.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a spanyolországi Mallorca szigetén rendezett III. formentori fórumot megnyitó beszédében támadást intézett Izrael ellen annak „provokációs politikája” és az „erőszak támogatása” miatt. Az egyiptomi elnök felszólította az izraelieket és palesztinokat, hogy mielőbb „lépjenek ki az erőszak spiráljából” és a igyekezzenek a politikai tárgyalások felé, mert csak így lehet megvalósítani a biztonságot, garantálni a békét, a stabilitást.
Egy izraelit agyonlőttek, egyet pedig megsebesítettek palesztin fegyveresek tegnap este Ciszjordániában – jelentette az izraeli közszolgálati televízió. A jelentés szerint az incidens Rámalláhtól északra történt. A televízió szerint palesztinok egy katonai őrhelyre nyitottak tüzet Beit El zsidó település közelében. Katonai forrásokból származó jelentés szerint ugyanezen a környéken két izraeli katonát megsebesítettek a palesztinok.
„Ez a politika a kudarc politikája” – erős támadások érték Ursula von der Leyent az EP-ben
