Protestáns emlékünnepély

A reformáció napján a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében emlékünnepélyt tartottak a Deák téri evangélikus templomban, Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter megbeszélést folytatott a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségével.

Jezsó Ákos
2001. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékünnepélyt tartottak Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban az országos protestáns napok programsorozatának zárásaként, október 31-én, vagyis a reformáció napján. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által szervezett eseményen Harmati Béla evangélikus püspök vezetésével felszentelték a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatalának ajándékát, a 30 harangból álló harangjátékot.
A nap folyamán Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter és Semjén Zsolt, a tárca egyházi ügyekkel megbízott helyettes államtitkára megbeszélést folytatott Bölcskei Gusztáv püspökkel, a református egyház zsinatának lelkészi elnökével, valamint Kálmán Attilával, a felekezet világi elnökével.
A találkozó kapcsán Bölcskei Gusztáv lapunknak elmondta: a Magyarországi Református Egyház támogatja az úgynevezett egyszázalékos törvény tervezett módosítását, továbbá nagyra értékeli a kistelepülések lelkészeinek juttatandó jövedelemkiegészítést. Ez utóbbinak köszönhetően 780 vidéki lelkész fizetése január elsejétől havi 30 ezer forinttal növekszik. Megtudtuk: a zsinat a kultusztárca segítségét kérte, hogy a történelmi egyházak a Magyar Televízióhoz hasonlóan a Duna Televízióval és a Magyar Rádióval is kössenek olyan megállapodást, amely az egyházi műsorok szerkesztési rendjét és a műsoridejét rögzíti. Minderről a zsinat vezetői már egyeztettek a többi történelmi egyház képviselőivel.
***
TILTAKOZIK A DUNAMELLÉKI EGYHÁZKERÜLET. Felháborító, hogy az MSZP az Alkotmánybírósághoz kíván fordulni annak érdekében, hogy a köztisztviselői eskü szövegéből kerüljön ki „az Isten engem úgy segéljen” zárómondat – olvasható a Dunamelléki Református Egyházkerület tiltakozó levelében, amely az úgynevezett „hívő értelmiségiek egy csoportjának” levelét is elítéli. Mint olvasható: az aláírók zömmel az SZDSZ–MSZP tagjai, illetve azok holdudvarához tartoznak. Még olyanok is aláírták, akik a rendszerváltás előtti időszak egyházi nómenklatúrájához tartoztak, a pártállamot közismerten „kiszolgáló” tevékenységükkel – áll a dokumentumban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.