Felújítják a német iskolát
HEGYVIDÉK. A XII. kerületi önkormányzat 2002-től kezdődően, több nyári ütemezéssel felújíttatja a Tamási Áron kéttannyelvű – német–magyar iskolát és a hozzá tartozó létesítményeket – jelentette be Mitnyan György polgármester a német kisebbségi önkormányzat nemrégiben rendezett közmeghallgatásán. A fórumon elhangzott: a kerület egy tíztagú „söprűs brigádot” szervezett a hegyvidéki közterületek tisztántartása érdekében. A lakosság az önkormányzat zöldszámán kérheti a takarítók segítségét. (M. A.)
Nyílt karatebajnokság
BUDAFOK. Nyílt karatebajnokságot szervez holnap a Magyar Karate Szövetség megbízásából a Magyar JKA Karate Szövetség és az SKI Magyarországi Szövetsége a Budafoki MTE Fonyódi Antal Sportcsarnokában. A viadalon háromszáz sportoló az összes korosztályban részt vesz majd. A verseny délelőtt tíz órakor kezdődik a selejtezőkkel. Ezt követően ünnepélyes megnyitóbeszédet tart Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke. A kata és kumite döntők után előreláthatólag délután fél hatkor adják át a díjakat a legjobb harcművészeknek. (H. Gy.)
Kocsis Máté Varga Juditnak üzent: a tehetség nem vész el
